A KDNP ötpárti egyeztetést kezdeményez a Honi Gárdáról
Simicskó István (KDNP) ötpárti egyeztetést kezdeményez a Honi Gárdáról: az önkéntes, tartalékos, területvédelmi erő Magyarország biztonságát erősítené - jelentette be a politikus pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-06-01 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:25.253237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simicskó István közölte, hogy az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága ezen a héten egyhangúan tárgysorozatba vette Honi Gárdáról szóló határozati javaslatát, azonban általános vitára nem találta alkalmasnak. Mint mondta, reméli, hogy az ötpárti tárgyalásokon pozitív elmozdulás történik az ügyben.
A politikus szerint azért van szükség erre a területvédelmi erőre, mert a létszámában jelentősen lecsökkent Magyar Honvédség elsősorban nemzetközi feladatokban vesz rész, egyre inkább specializálódik, így az ország védelmi feladatait kevésbé tudja ellátni. Azaz a reguláris haderő le van kötve, és Magyarország határain kívül folytat megelőző háborúkat.
Simicskó István szerint egy jól képzett - megyénként mintegy ezer-ezer emberből álló - Honi Gárda kiegészíthetné a Magyar Honvédséget, és segédkezhetne például egy természeti katasztrófa esetén is.
MTI - fidesz.hu