Törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz a fagykár-enyhítés rendezésére
Törvényjavaslatot nyújtanak be a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselői a fagykár-enyhítési anomáliák végleges rendezésére - közölte Fülöp István és Mádi László sajtótájékoztatón Nyíregyházán pénteken.
Dátum: 2007-06-01 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:26.674309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A javaslat a katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítás kritériumainak megváltoztatását tartalmazza majd, hiszen a jelenlegi, többféleképpen értelmezhető rendelkezés nem szolgálja kellően a bajba jutott emberek megsegítését - mondta magyarázatként Mádi László, az ellenzéki párt nyírségi politikusa.
Kifejtette: a szabolcsi önkormányzati közgyűlés és a védelmi bizottság elnöke az április végi-május eleji 90-100 százalékos arányú fagykár után kezdeményezte a térség katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítását, amit az illetékes tárcaközi bizottság csütörtökön elutasított.
A minisztériumok munkatársaiból álló testület - tette hozzá a képviselő - azért mondott nemet, mert szerintük "a védekezés időszakára vonatkozóan lehet elrendelni a katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítást".
Mádi László rámutatott: "ez a magyarázat elfogadhatatlan, életszerűtlen a tavaszi fagykár esetében, amikor éjjel, néhány óra leforgása alatt pusztít el mindent a természeti csapás, s utána már nincs semmilyen mód védekezésre, csak a károk összesítésére".
Fülöp István hozzáfűzte: azért kezdeményezte a megye katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítását, hogy gyors, megfelelő mértékű kárenyhítést kapjanak a gyümölcstermelők, akiknek a kára az eddigi összesítés alapján 14,5 milliárd forint a régióban. "Így lehetőség lett volna a szűkös agrárköltségvetés kiegészítésére a vis maior alapból, sőt uniós és ENSZ-támogatást, vagy segélyt is kérhetett volna az ország a bajba került emberek megsegítésére" - hangsúlyozta.
A Fidesz képviselője, a megyei önkormányzat és a védelmi bizottság elnöke elmondta: szerinte elégtelen a kormány fagykár enyhítési intézkedése, hiszen az ígért ötmilliárd forint, valamint a termelők által a nemzeti agrár kárenyhítési alapba befizethető - remélt - egymilliárd forint a károknak legfeljebb az egytizedét mérsékli majd, s nem segítség a banki kölcsönfelvételi lehetőség sem.
Hozzáfűzte: nem csak termelői kárról van szó, hanem arról is, hogy a szüret elmaradása miatt tízezrek nem kapnak majd idénymunkát a gyümölcsösökben, a feldolgozó üzemekben, csőd fenyegeti a növényvédelmi és -ápolási cikkeket forgalmazó kereskedelmi hálózatot, sőt veszélybe kerülnek a termelői alapok, a pénztelenség miatt nem gondozzák az ültetvényeket a gazdálkodók.
MTI - fidesz.hu