Ünnepi könyvhét - gyermekeknek, fiataloknak szóló kiadványok
Klasszikus gyerekkönyvek, kortárs írók fiataloknak szóló alkotásai, a gyermekirodalomban debütáló írók és élő klasszikusok művei színesítik a 6. Gyermekkönyvnapok kínálatát - mondta el Békés Pál, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) magyar szekciójának elnöke az ünnepi könyvhét kapcsán az MTI-nek pénteken.
Dátum: 2007-06-01 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:26.970191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök fontos és örömteli dolognak nevezte, hogy a Gyermekkönyvnapok című irodalmi seregszemle anyarendezvényével, a 78. Ünnepi Könyvhéttel egy időben, egyszerre zajlik. A kortárs magyar irodalom ünnepén az ifjúsági kötetekre szakosodott könyves műhelyek alacsonyabb pultokkal várják olvasóikat a budapesti Vörösmarty téren.
A könyvhét hivatalos listáján kifejezetten érdekes, színes képet ad az új magyar gyermek- és ifjúsági könyvek harminc kötetből álló sora - vélekedett a szakember.
A kínálatból, a klasszikusok közül kiemelte a Benedek Elek válogatott meséit tartalmazó kötetet, Szabó Magda hangoskönyvként megjelenő Tündér Lala című művét és Csukás István Ló az iskolában című írását. Szólt a József Attila-díjas Böszörményi Gyula új kötetéről, a Gutenberg lovagrend című írásról, és a közelmúltban IBBY-életműdíjjal elismert G. Szabó Judit könyvéről.
Békés Pál a gyermekirodalom szerepének növekedését látja abban, hogy egyre több, korábban főleg felnőtteknek szánt művet jegyző író fordul a gyerekkönyvek felé. Példaként említette, hogy Podmaniczky Szilárd és Borbély Szilárd író is felismerte a gyermekirodalomban rejlő lehetőséget.
Kiss Attila Medveszív című kalandregényét az elnök azért emelte ki, mert vélekedése szerint ez a műfaj az utóbbi időben hiányzott az ifjúsági irodalom palettájáról.
Hangsúlyozta: immár a kiadók is felismerik és elismerik azt, hogy a gyermekirodalom a könyvkiadás növekvő, egyre fontosabb eleme, mert a mai gyerekek alkotják a jövő olvasóközönségét.
MTI - fidesz.hu