Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Batthyány Kázmérra emlékeznek Baranyában

Koszorúzásokkal és rendhagyó, ünnepi közgyűléssel emlékeznek meg Baranyában hétfőn és kedden Magyarország első külügyminiszteréről, Batthyány Kázmérról (1807-1854), születésének 200. évfordulóján - közölte a megyei levéltár igazgatója az MTI-vel pénteken.


Dátum: 2007-06-01 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:29.689000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn az egykor Baranya főispánjaként is ténykedő politikus nyughelyén, a siklósi várban, másnap Pécsett, a megyei önkormányzat díszterme előtti folyosón, az államférfi mellszobránál tisztelgünk - mondta el Ódor Imre.

Hozzátette: a Baranya Megyei Közgyűlés tagjai kedden korabeli ruhákba öltözve díszközgyűlést tartanak és határoznak egy Batthyány Kázmér-emlékdíj alapításáról, melyet a helytörténeti kutatásokban kiemelkedő eredményeket elért személyeknek ítélnek oda.

A levéltár igazgatója szólt arról, hogy a bicentenárium alkalmából lesz tudományos emlékülés Siklóson és bemutatnak két, a külügyminiszter életéről és munkásságáról szóló kiadványt is.

Ódor Imre Batthyány Kázmért méltatva szólt arról, hogy az államférfi nemcsak a Szemere-kormányban betöltött pozíciójából adódóan méltó az utókor emlékezetére, hanem mert vitathatatlan érdemei vannak a reformkor vívmányainak, így a szólásszabadság elérésében, a magyar mint hivatalos nyelv bevezetésében, valamint a közteherviselés és az örökváltság megvalósításában.

Kitért rá, 1846-1847-ben Batthyány Kázmér bújtatta Táncsics Mihályt szlavóniai birtokán és kulcsszerepet játszott Kossuth Lajos követté választásában, a szabadságharc idején pedig a honvédek toborzásában.

A szabadságharc utolsó napjaiban Görgey Artúr tábornok mellett az orosz seregek vezéreivel tárgyalt, majd a bukást követően török területre emigrált, távollétében halálra ítélték.

Élete utolsó négy évét Párizsban töltötte, ahol egy sérvműtétet követően váratlanul elhunyt. Hamvait 1987-ben, a francia fővárosban exhumálták, majd a siklósi családi kriptában helyezték végső nyugalomra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek