Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszavették a vízművet Szekszárdon

Szekszárdon a városi önkormányzat évekkel ezelőtt eladta kommunális cégét, majd a városi vízmű kisebbségi üzletrészét, most viszont mindkettőt visszavásárolta; a két cégért együttesen járó 850 millió forintot a város pénteken fizette ki - jelentette be Szekszárd fideszes polgármestere.


Dátum: 2007-06-01 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:32.393305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth István emlékeztetett arra, hogy három évvel ezelőtt a Fidesz-frakció ellenezte a vízmű kisebbségi üzletrészének eladását. Más volt a helyzet a hulladékgazdálkodási kft-vel, azt öt éve a Fidesz vezette önkormányzat adta el a többi frakció támogatásával, mert a rossz gépparkkal rendelkező, gazdasági gondokkal küldő céget egy szakmai befektető tudta csak tőkebevonással rendbe tenni - jegyezte meg.

A vízmű visszavásárlása szerepelt a polgármester választási programjában is, és ezt bő fél év alatt meg is valósították. Ezt az tette lehetővé, hogy a város kétmilliárd forintnyi kötvényt bocsátott ki. A hitelállományukat kedvezőbb pénzügyi konstrukcióba konvertálták, s ezzel évente ötvenmilliót tudnak megtakarítani - mondta Horváth István.

A vízmű üzletrészének és a kommunális kft-nek átvétele két-három hétig tart. Az önkormányzat tervei között az szerepel, hogy később a gazdaságosabb működés érdekében összevonják a két céget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek