Az ILO szerint nőni fog a munkanélküliség
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint a munkanélküliség világszerte valószínűleg tovább nő az idén, miután tavaly több mint 10 százalékkal 180 milliósra, minden idők rekordjára nőtt a világ országaiban.
Dátum: 2003-01-24 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:32.032074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ILO pénteken kiadott jelentése szerint az exportágazatokban, például a textiliparban dolgozó nőket és az első munkahelyüket kereső fiatalokat sújtotta a legjobban tavaly a munkanélküliség.
További 550 millióan dolgoznak világszerte napi 1 dollárnak vagy kevesebbnek megfelelő bérért, számuk 1998 óta nem volt ilyen nagy.
"A foglalkoztatási helyzet drámaian rosszabbodik. Miközben tízmilliók csatlakoznak a munkanélküliek és a dolgozó szegények tömegéhez, a gazdasági föllendülés bizonytalan kilátásai miatt az irányzat aligha változik az idén" - olvasható a jelentésben.
A munkanélküliség átlagosan 10 százalékos Latin-Amerikában, 18 százalékos a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Az információs technológiai visszaesés miatt exportveszteséget szenvedő Délkelet-Ázsiában az állástalanság 6,5 százalékos volt tavaly.
Az ILO felmérése szerint a feketegazdaság ma már nem képes befogadni mindenkit, aki kiesik a törvényes foglalkoztatásból. A feketegazdaságban 1,6 milliárdan dolgoznak világszerte, miközben törvényesen 1,2 milliárd embernek van állása, az ILO szerint.
Az ILO szerint igen kétséges az ENSZ-tagországok vállalása, hogy 2015-ig felével csökkentik a szegénységet világszerte. Ehhez tíz éven belül legalább egymilliárd új munkahelyre lenne szükség, ám erre nincs kilátás.
MTI - fidesz.hu