Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Trianoni megemlékezések országszerte

Nyolcvanhét éve, 1920. június 4-én írták alá az I. világháború győztesei Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a magyar békeszerződést. Az elkövetkező három napban országszerte, illetve Erdélyben is megemlékezéseket tartanak.


Dátum: 2007-06-02 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:39.548261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapesti események

Június 3-án vasárnap a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom közösen emlékezik meg a trianoni szerződésről a budapesti Felvonulási téren a Regnum Marianum keresztnél, ahol 16 órától beszédet mond Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke és Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke. Ezt követően a két szervezet képviselői Franciaország, Szerbia, Románia és Szlovákia nagykövetségei elé vonulnak, ahol az elszakított területek HVIM-es vezetői felolvassák petícióikat, amelyek a mögöttünk hagyott esztendőben, a magyarságot ért jogsérelmeket tartalmazzák.

Szintén június 3-án vasárnap tartja hagyományos trianoni megemlékezését a Magyarok Világszövetsége a fővárosban. A gyülekező két helyszínen, a Szabó Ervin téren és a Szabadság téren történik 14 órától. Az összegyűltek 15:30-kor indulnak a Hősök terére, ahol többek között beszédet mond Patrubány Miklós is

Júnus 4-én a Jobbik Budafok-Tétényben tartja trianoni megemlékezését 18:00-tól.

Vidéki megemlékezések

A Jobbik többek között trianoni megemlékezést tart június 2-án Szentgotthárdon, Kocsordon a Székely Hadosztály emlékműnél 14 órától, Vácott 15 órától, és Cegléden 17:30-tól. Mindemellett Magyarországért gyújtanak mécsest Szolnokon, 21:00-tól.

A Jobbik megemlékezései június 3-án, vasárnap folytatódnak többek között Nyíregyházán, Balassagyarmaton, Győrben. A debreceni megemlékezésen jelen lesz Wittner Mária, és Usztics Mátyás is, az esemény 16 órakor kezdődik. Június 4-én egyebek mellett mellett Orosházán, Szegeden és Siófokon lesz megemlékezés.

Erdély

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) idén is Trianon-megemlékezéseket szervez Erdély-szerte - olvasható a szervezet weboldalán.

Kolozsvár június 4-én, hétfőn, 18 órától emlékezik a diktátumra a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termében.

Marosvásárhely

Erdélyi Magyar Ifjak idei Trianon-megemlékezésének keretén belül Fodor András egyedülálló gyűjteménye látható majd. A megnyitó június 3-án, vasárnap 17 órakor kezdődik a Bolyai téren levő Unitárius templom tanácstermében. A megemlékezés gyertyagyújtással zárul.

Nagyvárad

Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete is emlékezik a trianoni diktátumra. A program ideje alatt vers és prózaolvasás, filmvetítés, képkiállítás, illetve Trianon-előadás várja az emlékezőket.

Sepsiszentgyörgy

2007. június 4-én, hétfőn 19 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön az EMI és a helytörténeti kör szervezésében a XX. rendhagyó történelemórára.

A könyvtár előterében megtekinthető Fodor András kolozsvári gyűjtőnek a Szobordöntő Trianon című kiállítása, mely a békediktátum után lerombolt Kárpát-medencei magyar vonatkozású szobrokat mutatja be.

21 órakor közös gyertyagyújtásra és megemlékezésre kerül sor a közös temetőben az I. világháborús honvéd emlékműnél.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek