Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenhárom éves lányt rontott meg egy rendőr?

Megrontásért jelentettek fel egy rendőrt Békés megyében. A feljelentő azt állítja, a Dévaványán szolgáló egyenruhás egy 13 éves ecsegfalvi lánnyal létesített szexuális kapcsolatot.


Dátum: 2007-06-02 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:40.554202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyben a rendőrség megkezdte a bizonyítékok gyűjtését, a pszichológiai szakvélemény után születik döntés arról, hogy meggyanúsítják-e a rendőrt a megrontás bűntettével.

Megrontás miatt folytat nyomozást egy dévaványai rendőr ellen a Gyulai Nyomozó Ügyészség - közölte az MTI-vel a főügyészség sajtószóvivője. Zemplényi László elmondta: egy polgári személy tett feljelentést a dévaványai rendőr ellen, aki egy 13 éves ecsegfalvi kislányt a feljelentő szerint megrontott, ugyanis 14 év alatti fiatallal akkor is bűncselekmény szexuális kapcsolatot létesíteni, ha az beleegyezik.

A rendőrség áttette az ügyet a hatáskör szerinti nyomozó ügyészségnek, akik megkezdték a bizonyítékok begyűjtését. A bizonyítékok és a pszichológiai szakvélemények beszerzését követően dönt az ügyészség arról, hogy meggyanúsítja-e a rendőrt a megrontás bűntettével. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: már tudnak a feljelentésről, ám a rendőr még nem gyanúsított, ezért ellene a rendőrség nem folytat eljárást. Ha gyanúsítottá válik, akkor a szükséges intézkedéseket megteszik - tette hozzá.

Emlékezetes, hogy a közelmúltban több olyan bűncselekmény gyanúja bukkant fel, amelyben a gyanúsítottak állományban kévő, vagy már leszerelt rendőrök. Többek között emberrablással gyanúsítanak három rendőrt, emellett az autópálya-rendőrség kötelékébe tartozó egyenruhások is korrupció gyanújába keveredtek. Mindemellett lőszerrel való visszaélés gyanújával is őrizetbe vettek egy rendőrt Szegeden. A legsúlyosabb annak a fiatal lánynak az esete, akit azért jelentett fel öt, a Rebisz kötelékébe tartózó rendőrt, mert állítása szerint az őt éjszaka igazoltató rendőrök megerőszakolták.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek