Kövér László: A szocialisták a saját zsebük pártján állnak
Az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy az új arisztokrácia a stratégiai ágazatokra is kiterjedő "nyakló nélküli" privatizáció felgyorsításával akarja "kisemmizni" az országot - hangsúlyozta Kövér László a Kisgazda Polgári Szövetség és a Kisgazda Polgári Egyesület közös elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón, szombaton.
Dátum: 2007-06-02 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:42.632795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér László, aki vendéggént vett részt a gazdaszervezetek vezetőinek ülésén, az elmúlt időszak eseményeit úgy értékelte, hogy az új arisztokrácia a stratégiai ágazatokra is kiterjedő "nyakló nélküli" privatizáció felgyorsításával akarja "kisemmizni" az országot.
A kormány és a kormánypártok nem az emberek, nem Magyarország, hanem "a saját zsebük pártján" állnak - fogalmazott a Fidesz választmányi elnöke.
A politikus cáfolva azt a kormányzati érvet, hogy a költségvetésnek szüksége van a privatizációs bevételekre, arra emlékeztetett, hogy a korábbi értékesítések sem javítottak semmit az ország pénzügyi helyzetén.
Ezzel összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy húsz éves mélyponton van a gazdasági növekedés, az államadósság mértéke 2002 óta a duplájára nőtt, és a költségvetési hiány is Magyarországon a legnagyobb az Európai Unió országai között.
"A tavaszi hóolvadáshoz hasonló sebességgel" tűnt el a Budapest Airport értékesítéséből származó bevétel és ugyanez a sors vár a most kiszemelt cégekre is - fogalmazott.
Korábbi szocialista nyilatkozatokra utalva azt mondta, hogy "ismételten hazudtak", a termőföldet is elérte a "nyaklónélküli" privatizáció, és ennek nyertesei a földterületeket felvásárló tőkés befektetői körök lesznek.
Kövér László arra szólította fel a kormányt, hogy ne semmizze ki Magyarországot, a magyar embereket és fejezze be a nemzeti vagyon kiárusítását.
Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy tárgyalásra váró törvényjavaslat szerint "a Nemzeti Földalapot, a földdel való minden rendelkezési lehetőséget elveszik az agrártárcától és a Szilvásy-féle, végkiárusítással foglalkozó tárcához fogják hozzácsatolni".
Turi-Kovács azt várja pártja nevében Gráf József szakminisztertől, hogy korábbi ígéreteinek megfelelően, álljon ki a kisbirtokos gazdálkodók védelmében, akár saját parlamenti frakciója ellenében is.
Hozzátette: ha a kormány kitart a termőfölddel kapcsolatos jelenlegi politikája mellett, úgy "az egyetlen becsületes lépés" az, ha a tárcavezető lemond posztjáról.
Turi-Kovács elmondása szerint "nepperek és táskás emberek" járják a vidéket és vásárolják fel "viszonylag alacsony áron" a termőföldeket.
Szót ejtett arról is, hogy a jelenlegi szabályozás szerint egy család akár 1000 hektár földet - az adott közigazgatási egységhez tartozó földterületek ¼-ét - is tulajdonolhat egyszerre.
A politikus közlése szerint a parlament kisgazda képviselői törvényjavaslatot nyújtanak be azt szorgalmazva, hogy a földelővételi jog a bérlők helyett a helyben lakókat illesse meg.
Kezdeményezik azt is, hogy az egy család által birtokolható földterület nagyságát 1000 hektárról 500 hektárra szállítsák le, valamint hogy egy közigazgatási egységen belül legfeljebb 10 százaléknyi termőföld kerülhessen egy kézbe.
A politikus jelezte: alkotmányos kereteken belül minden eszközt igénybe vesznek, annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy tőkés befektetői körök, nagybirtokokat kialakítva felvásárolják a termőföldek nagy részét, mint fogalmazott, megszervezik a szükséges ellenállást.
Bogár László, közgazdász, egyetemi tanár szerint ma a politikai közbeszéd, maga a rendszerváltás is válságban van. Mint mondta, a demokráciától az emberek éppen az ellenkezőjét kapták, mint amit vártak. A közgazdász szerint ma is diktatúra van Magyarországon, csak ez "sokkal rafináltabb", mint amilyen diktatúra korábban volt. Ahogy fogalmazott, most a multinacionális cégek ereje diktál.
fidesz.hu