A szőnyegbombázás áldozataira emlékeztek Debrecenben
A 63 esztendővel ezelőtti debreceni szőnyegbombázás vasutas, postás és polgári áldozataira emlékeztek szombaton Debrecenben.
Dátum: 2007-06-02 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:42.978467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A város vasútállomását és környékét 1944. június 2-án száznál több Olaszországból érkezett szövetséges repülőgép bombázta. A vasúti pályaudvarra és a közeli lakónegyedre több mint 300 tonna bombát zúdítottak a repülők. A bombázás következtében több mint ezer polgári lakos, köztük nagyszámú vasutas és postás halt meg.
A 63 évvel ezelőtti, valamint az 1944. szeptemberétől Debrecent ért újabb légitámadások további mintegy ezer áldozatára emlékeztek szombaton a Debrecen hősi halottai és polgári áldozatai emlékműnél a Medgyessy sétányon, illetve koszorúkat helyeztek el a MÁV-állomás épületének falán lévő emléktáblánál.
MTI - fidesz.hu