Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatalmas tömeg Orbán könyvének dedikálásán

Pártoktól független közéleti vitát szorgalmaz a politika fontos kérdéseiről Orbán Viktor; a Fidesz elnöke erről szombaton beszélt könyvének dedikálásán a budapesti Vörösmarty téren.


Dátum: 2007-06-02 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:43.414459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor az MTI kérdésére azt mondta: a magyar közíróknak, közgondolkodóknak, akik "nem pártok színeiben teljesítenek szolgálatot" volna olyan kötelességük, hogy pártoktól független közéleti vitát indítsanak.

"Hogy hogyan jutottunk ide és, hogy a magyar demokrácia, beleértve a költségvetési tervezés ellenőrzését hivatott intézmények, miért nem tudták magukat megvédeni, erre a választ meg kéne keresni" - tette hozzá.

A Fidesz elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezt nem a pártok, hanem a magyar közélet számára javasolja vitatémának.

"Egy kicsit kevésbé szétpártosodott, kevésbé provinciális, nagyvonalúbb megközelítésre volna szükség a magyar politikai élet fontos kérdéseiben" - mondta.

Az MTI kérdésére Orbán Viktor elmondta: azért nem vesz részt a Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája által kezdeményezett közös imádságon június 15-én, mert más elfoglaltsága van arra a napra.

Arra a kérdésre, hogy Fideszt képviseli-e valaki az eseményen, a pártelnök úgy válaszolt: mivel személyes meghívást kapott, nem illik mást küldenie maga helyett.

A Vörösmarty tértől délután 3-ra már a Deák Ferenc utcán át a Bécsi utcán bekanyarodva állt a dedikálásra várók sora, de csak azok járnak jól, akik könyvvel érkeztek, ugyanis a Helikon Kiadó gondozásában megjelent kötetet már délelőtt elkapkodták, az Ünnepi Könyvvásáron közel 1.300 darabot adtak el belőle.

Orbán Viktor az MTI-nek azt mondta: addig dedikál, amíg a sor végére nem érnek, mert ennyivel tartozik azoknak, akik sorban állnak.

Az MTI tudósítója többeket megkérdezett, volt, aki déltől, de volt, aki reggel 8-tól állt sorban a Helikon Kiadó pavilonjánál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek