Fűrész Gábor: "A többségnek tetszenek Orbán politikai elvei"
A nem Fidesz-szimpatizánsok közül is sokan egyetértenek a Fidesz elnöke által felvázolt elvekkel - derül ki a Kód Piackutató Intézet felmérésből. Fűrész Gábor, az intézet ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a megkérdezettek 55-57 százaléka gondolja helyesnek Orbán Viktor felvetéseit.
Dátum: 2007-06-02 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:43.782330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézet munkatársai azt vizsgálták, hogy mennyire találkoznak a közvélemény elvárásai a Fidesz elnöke által a kongresszusi beszédében kifejtett politika alapelveivel.
Kiemelten vizsgálták a kölcsönös felelősségvállalás elvét, a szolidaritás megújításának gondolatát. Ezzel az emberek 55 százaléka értett egyet, 22 százalék nem értette első hallásra, 23 százalék pedig nem támogatta.
A plebejus politikával, az érdemtelen kiváltságok eltörlésével az emberek 57 százaléka értett egyet, 21 százalékának nem volt világos, 22 százalék pedig nem tartotta fontosnak.
Ezek az arányok nem fedik le a pártpolitikai megosztottságot, sok nem Fidesz-szimpatizáns is elfogadja ezeket az elveket - hangsúlyozta Fűrész Gábor.
Egészségügy: se a jelenlegi helyzet, se az átalakítás nem tetszik
A piackutató intézet felmérése szerint az emberek több mint 80 százaléka elégedetlen az egészségügyi rendszer jelenleg zajló átalításával és a mostani ellátási színvonallal is.
Az intézet ügyvezető igazgatója elmondta: az eddigi változások közül a vizitdíjat, a receptdíjat és a kórház-racionalizálást a közvélemény több mint 80 százaléka elutasítja.
A kórház-átalakítás esetében egyértelműen kormányzati kommunikációs hibáról van szó, az emberek nem látják annak értelmét - hangsúlyozta Fűrész Gábor.
A kommunikációs szakember kitért arra is, hogy a biztosítási rendszer átalakításának megítélése még egy mozgó folyamat, és jelenleg a tisztán a magánbiztosítók versenyén alapuló modellt mindössze a lakosság 6 százaléka támogatja.
A többiek fele a jelenlegi rendszer fenntartása mellett van, a másik fele pedig a nem kötelezően választandó magánbiztosítós rendszer mellett - tette hozzá.
Fűrész Gábor kiemelte: a többség a jelenlegi ellátás színvonalával is elégedetlen, és alternatívákat szeretne látni ennek javítására.
inforadio.hu - fidesz.hu