Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb három cseh falu utasította el az amerikai radart

Újabb három cseh falu lakossága utasította el a Csehországba tervezett amerikai radarállomást - közölték vasárnap reggel az előző nap megtartott helyi népszavazások eredményét. MTI hír.


Dátum: 2007-06-03 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:50.413992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A radarállomást, amely az amerikai légvédelmi pajzs része enne, az elképzelések szerint a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra lévő Brdy katonai körzetben építenék fel.

Hvozdany, Tení és Zajecov, ahol a népszavazás lezajlott, közel vannak a radar tervezett helyéhez. Mindhárom helyen a voksolók több mint 90 százaléka szavazott a radar felépítése ellen. Már korábban a radar ellen szavazott Trokavec és Víska lakossága is. Négy faluban a népszavazás helyett felmérést tartottak, amelyekben a lakosok döntő többsége szintén elutasította a radart.

Országos felmérések szerint az amerikai radarállomást a cseh lakosság mintegy kétharmada ellenzi, s mintegy 25 százaléka támogatja.

A helyi népszavazások eredménye a kormányra és a parlamentre nézve nem bír kötelező jelleggel.

A radarállomás esetleges felépítéséről május elején kezdett hivatalos tárgyalásokat Prága és Washington. Vlasta Parkanová cseh védelmi miniszter szerint hosszú és nehéz tárgyalásokra kell számítani, s a végső döntés várhatóan csak a jövő év tavaszán születik meg. A cseh ellenzék országos népszavazást követel, de ezt a kormányzó jobboldal elutasítja.

A sokat vitatott radarállomás lesz várhatóan a központi témája George Bush, amerikai államfő keddi prágai megbeszéléseinek.

Az Egyesült Államok azért szeretné Csehországban és Lengyelországban felépíteni rakétavédelmi pajzsának egyes részeit, hogy a rendszer, amely a NATO-szövetségesek többségének a védelmét szolgálná, a lehető leghatékonyabb legyen - jelentette ki Bush abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a Mladá Fronta Dnes című cseh lap.

Az amerikai elnök megismételte, hogy a rakétavédelmi pajzs nem irányul Oroszország ellen, amely erőteljesen ellenzi Washington terveit.

"A lator rendszerek ellen irányul. Elküldtem ezért a védelmi miniszter (Robert) Gatest, hogy az orosz vezetésnek magyarázza meg céljainkat. Az átláthatóság hívei vagyunk, felszólítjuk az oroszokat, hogy vegyenek részt a (terv) megvalósításában" - jegyezte meg az amerikai elnök.

Hozzátette: az Egyesült Államok azt szeretné, ha Oroszország megismerkedne az amerikai technológiával. "Felszólítjuk őket, hogy jöjjenek el és mindent nézzenek meg" - mondta Bush. Kijelentette: a hidegháború már befejeződött, s az egyes országoknak most olyan szélsőségesek fenyegetéseit kell visszaverniük, akik elszántak a gyilkolásra is, hogy győzelemre juttassák saját ideológiájukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek