Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duray Miklós: nem szakadtak el a nemzetet összetartó szálak

A nemzetet összetartó szálak önmaguktól - egy döntés következtében - nem szakadtak el - idézték Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja alelnökének megállapítását vasárnap a fekete zászlókkal fellobogózott Várpalotán, a trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. MTI hír.


Dátum: 2007-06-03 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:56.197537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ország egyetlen Trianon-múzeumának udvarán megtartott rendezvényen a program szerint Duray Miklós szólt volna a "trianoni ítéletről", de ő családi okok miatt nem tudott részt venni a megemlékezésen, így a rendezvényre szánt beszédét a helyi önkormányzat egyik képviselője olvasta fel.

"Tévedés azt hinni, hogy csak magyar nemzetünk belső vízválasztója volt Trianon" - írta a szlovákiai politikus az emlékezők előtt felolvasott beszédben.

Duray Miklós úgy fogalmazott, hogy "a magyar nemzet, amely Trianonban több állam lakójává vált, egységes maradt, - még politikai értelemben is - még ha vannak is közöttünk árulók, lanyhák, langyosak, idegenlelkűek, nyerészkedők."

Hozzátette: a közjog szerint ha meg is szűnt az egységes politikai magyar nemzet, a tudatban továbbra is él a politikai nemzet hagyománya.

Annak a véleményének adott hangot, hogy a nemzet hagyományai szerinti összetartozásán túl létezik az összetartozásnak más mértéke is, a közös felelősségérzet, amely lehet "akár egy új, államhatárokon átívelő politikai összetartozás alapja".

Emlékezett a trianoni békeszerződésre Várpalota polgármestere, Németh Árpád (Fidesz-KDNP) is, majd a megemlékezés a Thury várban kulturális műsorral folytatódott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek