Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Regionális gazdaságpolitika

A magyar gazdaság a világgazdasági problémák ellenére azért tudott sikeres lenni, mert a kormány a gazdasági patriotizmust érvényesítette mind a hazai, mind a külgazdaságban; a jövő lehetőségeit és kihívásait is elsősorban regionális környezetünk rejti magában.


Dátum: 2002-02-27 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:58.017945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta szerdán Tatabányán, a Komárom-Esztergom megyei gazdasági és vidékfejlesztési ankéton. Kijelentette: a jövőben a legnagyobb lehetőséget a magyar gazdaság számára a szomszédos országok rejtik, szélesebb értelemben véve pedig a közép- és délkelet-európai térség államai. Ennek érdekében hamarosan külgazdasági attasék működnek Ungváron, Kassán, Szabadkán és Kolozsvárott - mondta.

Németh Zsolt szólt arról is: a hazai gazdasági szereplők erősödésével bővül a magyar tőkekivitel lehetősége és igénye, amire elsősorban a közeli régiók kínálnak kedvező célterületet.

Hozzátette: ennek a folyamatnak egyelőre a kezdetén vagyunk. A térség más államaival összehasonlítva azonban az elmúlt években így is jelentőssé váltak a magyar tőkekihelyezések, és a folyamatnak gyorsuló növekedése várható.

A politikus a visegrádi országok helyzetére, illetve az elmúlt napok ezzel kapcsolatos vitára utalva megjegyezte: az együttműködés nem esik szét; nincs szükség megmentése érdekében semmilyen jószolgálati misszióra annak ellenére, hogy "átmeneti üzemzavar jellemzi az együttműködést." A visegrádi együttműködésnek rendkívül sikeres gazdasági és politikai üzenete az, hogy a térség a világ egyik leggyorsabban fejlődő régiója - mondta.

Kapcsolódó elemek