Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oktatás védhet meg az amnéziától

"A Trianon Társaság nemzetközi szervezetnek minősíthető: Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Magyarországon működő ötven tagszervezete történelmi ismeretterjesztést folytat, melynek során bemutatja a Trianonhoz vezető előzményeket, ismerteti a békediktátum közvetlen hatásait és következményeit - mondja a Magyar Hírlapnak Kiss Dénes, a Trianon Társaság elnöke.


Dátum: 2007-06-04 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:02.064726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet kiadványai, amelyek történészi szemmel nézve is hitelesek, azoknak a tájékoztatására szolgálnak, akik nem ismerik Trianon körülményeit. A társaságnak fontos szerep jutott az emlékezés ébren tartásában" - sorolja eredményeiket az elnök, hozzátéve: tíz évvel ezelőtt még csak szórványosan emlékeztek, ma már jóformán nincs is olyan település az országban, ahol ne állna legalább egy, a nemzeti tragédiára emlékeztető kopjafa. A szervezet támogatása változó. Legtöbb segítséget az Orbán-kormány időszakában kaptak, ám vélhetően az idén is folyik be pénz minisztériumi pályázatokból. Költségvetésükben főleg a külhoni magyarok, ezen belül is az ausztráliai tagság adományai a meghatározók.

"Az emberek tudnak is Trianon történéseiről, meg nem is" - ismerteti tapasztalataikat Kiss Dénes. Riasztónak nevezte egy Szekszárdon készült felmérés eredményét: mindössze egyetlen egyetemista tudta pontosan elmondani, hogy mire is emlékezünk június 4-én.

"Ez az amnézia arra vezethető vissza, hogy az elmúlt évtizedekben elvárták tőlünk: szégyelljük magunkat Trianon miatt" - szögezte le a társaság vezetője. Hasonlóan látja a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról tartott népszavazás kudarcának okait is. "Az embereket arra szoktatták, hogy ne érdekelje őket saját sorsuk. A megoldás szerinte az lehetne, ha a politikai ismereteket, mint tantárgyat, bevinnék az iskolákba, hogy a diákok megtanuljanak törődni saját maguk, családjuk, nemzetük sorsával."

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek