Szörényi nem lehet angyalföldi díszpolgár
Sárga rózsát osztott szét a megjelentek között az idei XIII. kerületi díszpolgári címek pénteki átadása előtt a helyi Fidesz-KDNP-frakció, így tiltakozva a képviselő-testület MSZP-s többségének döntése ellen, hogy Szörényi Levente zeneszerző nem kaphatott elismerést. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-06-04 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:04.163262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Illés együttesben ismertté vált muzsikus ezer szállal kötődik a városrészhez, és életművével a magyar kultúra részévé vált.
Az angyalföldi testület több mint egy évtizede politikai alapon osztogatja a díszpolgári címeket, azonban eddig a jobboldalnak is "megengedték", hogy jelöljön egy-egy kitüntetettet.
Az idén ezt a lehetőséget is megvonták, így csupán Nádas Péter író és Oláh József, a kerületi MSZP-frakció közelmúltban elhunyt volt vezetője kapott elismerést.
Szabó Zsolt, Magyar Nemzet
fidesz.hu