A Fidesz elutasítja a stratégiai cégek és a föld privatizációját
A Fidesz és a Kisgazda Polgári Szövetség elutasítja a stratégiai cégek magánosítását és a földprivatizációt - erről beszélt közös sajtótájékoztatóján Kövér László és Turi-Kovács Béla. A gazdák nem zárják ki a tüntetéseket sem, és elvárják Gráf József agrárminisztertől, hogy mondjon le. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-04 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:06.029861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha a kormány kitart mostani földpolitikája mellett, a Kisgazda Polgári Szövetség elvárja Gráf József minisztertől, hogy ez ellen tiltakozva mondjon le" - jelentette ki Turi-Kovács Béla a Kisgazda Polgári Szövetség és a Kisgazda Polgári Egyesület közös elnökségi ülését követően. A miniszter távozását azért sürgette, mert a kabinet most meghirdetett földpolitikája ellentmond Gráf József korábbi, a kisebb birtokkal rendelkező gazdák melletti kiállásának. Turi-Kovács szerint a Nemzeti Földalapot, a földdel való rendelkezési jogot elveszik az agrártárcától, és a Szilvásy-féle, végkiárusítással foglalkozó tárcához fogják csatolni. Így a miniszterelnök közvetlen irányítása mellett kialakulhat a nagybirtokrendszer. Ezt a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával hajthatja végre a kormány.
Az eladásra szánt, szétaprózódott állami területeket ugyanis összevonnák, és egyben értékesítenék. Ezzel az árak olyan magasra emelkednének, hogy a gazdáknak esélyük sem maradna a vásárlásra, csak a nagybefektetőknek. Turi-Kovács szerint már most "nepperek", "táskás emberek" járják a vidéket, vásárolják fel a földeket, mint a kárpótlás idején. Felhívta a figyelmet: megszervezik a szükséges ellenállást. Az utcai tiltakozásokat sem zárta ki. Arra is kitért, hogy a földtörvényhez módosítást nyújtanak be, hogy az elővételi jog a bérlők helyett a helyben lakó gazdákat illesse. El akarják érni továbbá, hogy egy család tulajdonában ezer hektár helyett csak ötszáz hektár lehessen.
Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a kormány földpolitikájának elutasítása mellett tiltakozott a megmaradt stratégiai cégek privatizációja ellen is. A Horn-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány magánosítási politikáját szavai szerint a kudarc jellemezte. Mint mondta, a mostani terveket csak a kormány klientúrájának pénzéhsége és nem közgazdasági szempontok diktálják, hiszen a nemzeti vagyon kiárusításából származó pénz elfolyt.
Kijelentette, az uniós országok közül nálunk a legkisebb a gazdasági növekedés és a legmagasabb az államháztartási hiány, az államadósságot pedig kormányzása alatt a koalíció megduplázta. A privatizációs kudarcok sorozataként említette a Postabank, a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Mol, a Budapest Airport és az Antenna Hungária értékesítését.
Új rendszerváltást
Bogár László, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint nemzeti egységet kell teremteni, és új társadalmi, gazdasági rendszerváltást kell véghezvinni az országban. Mint a tájékoztatón elmondta, az elmúlt húsz évben a reálbér mindössze 0,7, míg a multinacionális cégek profitja 23 százalékkal emelkedett. "Most ők diktálnak, ez diktatúra, a nemzeti gondolatnak ennek korrekcióját kell kitűznie maga elé" - mondta a közgazdászprofesszor.
Pindroch Tamás, Magyar Hírlap
fidesz.hu