Válságos helyzetbe kerültek a szakkönyvkiadók?
Válságos helyzetbe kerültek a szakkönyvkiadók az állami támogatás megszüntetése után - mondta el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke. Zentai Péter László azt mondta, hogy a tudományos könyvek támogatása nem éri el ezen kiadványok piacának 1 százalékát, ez pedig válságba sodorhat egyes kiadókat.
Dátum: 2007-06-04 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:06.707712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Főleg azokat, amelyek más jellegű kiadványokkal nem tudják ellensúlyozni a tudományos munkák megjelentetéséből adódó veszteségeket.
Zentai Péter László úgy fogalmazott: hihetetlen kisszerűségnek tartaná, ha a kormányzat nem hajtaná végre a könyvkiadók kérését.
hirtv.hu - fidesz.hu