Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Struktúraváltás és létszámleépítés a Magyar Rádióban

A Bartók rádió után a Magyar Rádió két másik adója is struktúrát vált. A Petőfi június 1-jétől könnyűzenei adóként üzemel tovább, a Kossuth a tervek szerint két lépésben újul majd meg. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-06-04 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:08.929078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rádiónál jelenleg is tart az év elején vállalt harmincszázalékos létszámleépítés.

Such György, a Magyar Rádió elnöke az év elején jelentette be, hogy az idén harminc százalékkal csökkentik a Magyar Rádió ezernégyszázas dolgozói létszámát. A közeljövőben kétszáznegyven embert küldenek el, az elbocsátásokat a médium szűkösebb költségvetése indokolja. A Magyar Rádió május végi zárszámadásán 883 millió forintos mínuszt állapítottak meg. A kimutatás szerint a 15,2 milliárdos bevétellel 16,1 milliárdnyi kiadás állt szemben tavaly, amikor - elnök híján - üzleti terv nélkül működött az intézmény. A munkatársak létszámán kívül a Magyar Rádió adói is változnak.

A Bartók május 7. óta szól más hangon hallgatóihoz. Célja továbbra is a klasszikus zene népszerűsítése, ám a hallgatottságot szeretnék megduplázni.

A Petőfi június elseje óta könnyűzenei adóként működik. A szemléletváltás után minden bizonnyal eltűnnek a magyarnóta-műsorok, köztük a Jó ebédhez szól a nóta. Legutóbb a Szabó család című sorozatot szüntették meg. A Kossuth rádió két lépcsőben újul meg. Mától, a változás első ütemeként, naponta többször is jelentkezik majd a Krónika. Új műsor lesz a kora reggeli Hajnaltájt és az ezt követő 180 perc című reggeli műsor. Közelről címmel délután új élő, aktuális közéleti műsort hallhatunk a Kossuthon.

Lánczi Richárd, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek