Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A főügyészhez irányították Malina Hedviget

Elutasította Malina Hedvig beadványát a szlovák alkotmánybíróság, és a tavaly augusztus 25-én állítólag megvert vámosfalui diáklány ügyét a főügyész hatáskörébe utalta. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-06-04 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:09.967503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Malina Hedvig védője, Roman Kvasnica decemberben fordult a testülethez védence emberi jogainak megsértése miatt. Beadványát azért utasították el, mert nem járta végig valamennyi igazságszolgáltatási szintet, vagyis túl korán fordult az alkotmánybírósághoz.

Kvasnica tiszteletben tartja a döntést, mint mondta, számolt azzal, hogy ilyen határozat is születhet, de nem akart kicsúszni a rendelkezésére álló határidőből. A Malina Hedvig-ügy vizsgálatát a nyitrai rendőrség azzal zárta le, hogy nem történt támadás, a lány csupán kitalálta. Ekkor Kvasnica a járási ügyészségen emelt panaszt, egyebek mellett a nyomozás hiányosságaira és a szakértői vizsgálatok pontatlanságaira hivatkozva. Panaszát elutasították, mert az ügyészség álláspontja szerint "a rendőrség megállapításai minden kétséget kizártak." Ez után fordultak az alkotmánybírósághoz, de a testület a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el a beadványt, mert Malina Hedvig védője nem kérte a főügyésztől a Nyitrai Járási Ügyészség elutasító döntésének felülvizsgálatát.

Dobroslav Trnka főügyész felesége, Zuzana Trnková asszisztense Peter Gabura kereszténydemokrata parlamenti képviselőnek. Gabura egy másik asszisztense, a meciari időkben a titkosszolgálatnak dolgozó Peter Korcek jelentette fel hamis vallomástétel miatt Malina Hedviget.

Kocur László, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek