Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kennedy újra a célkeresztben

Súlyos terrortámadást előzött meg az FBI az Egyesült Államokban. A gyanúsítottak egy New York-i repülőteret akartak felrobbantani. Egyikük még szökésben van. Magyar Hírlap írás.


Dátum: 2007-06-04 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:10.617290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai hatóságok szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonló, súlyos merényletet sikerült megakadályozniuk. A gyanúsítottakat kilenc hónapon át figyelte és hallgatta le az FBI. A nyomozók akkor léptek közbe, amikor a gyanúsítottak még csak tervezték a merényletet, így nem jelentettek közvetlen fenyegetést. Az FBI szerint eltökéltek voltak a merénylet végrehajtásában.

A négy feltételezett összeesküvő - két guyanai és két trinidadi - közül egyet New Yorkban, kettőt pedig Trinidad és Tobagóban tartóztattak le. A negyedik összeesküvőt keresik a hatóságok. Tervük az volt, hogy felrobbantják a New York-i John F. Kennedy repülőtér üzemanyag-ellátó rendszerét, megbénítva a világ egyik legforgalmasabb repterét. Az FBI nyilvánosságra hozott néhány részletet a lehallgatásokból. Ezek szerint a merénylők egymás között arról beszéltek, hogy az amerikaiak imádják Kennedyt, s ha felrobbantják a repteret az egész ország gyászolni fog, és a merénylet elpusztítja az amerikai gazdaságot.

Szakértők szerint a reptéren tárolt több millió liter kerozin felrobbantása óriási rombolást okozott volna. "A pusztítás mértéke elképzelhetetlen lett volna" - mondta Roslynn Mauskopf amerikai ügyész.

Egyelőre négy ember ellen emeltek vádat terrortámadás elkövetésére történő összeesküvés gyanújával. Egyikük, a guyanai Abdul Kadir korábban országa parlamenti képviselője volt. Az FBI szerint a gyanúsítottak több nemzetközi radikális muszlim szervezettel is kapcsolatban álltak.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek