Az olajfegyver a gazdagok ellen fordul

A világgazdaság fejlődését újabb konfliktus veszélyezteti. Az olajkészletek aligha fogynak el az elkövetkezendő néhány évtizedben, de a gazdaságosan kitermelhető tartalékokat olyan rezsimek uralják, amelyek ellenséges viszonyban vannak a fejlett demokráciákkal. A Magyar Hírlap összeállítása.

Dátum: 2007-06-04 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:11.687333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A multik kiszorítása

A fejlődő országok és a fejlett világ közötti kereskedelmi tárgyalások kudarca további bizalmatlanságot szül, ami előrevetíti a jövőbeni gazdasági válságot. A fejlődők nem látják biztosítottnak, hogy egyenrangú partnerekként hozzáférhetnének a fejlettek piacához, és ezért kénytelenek lesznek az energetikai fegyverhez nyúlni, ha érvényesíteni akarják érdekeiket.

A fejlett világ további fejlődését viszont nemcsak korlátozni, hanem veszélyeztetni is fogja az elkövetkezendő évtizedekben az, ha a fejlődő világ kisajátítja magának a nyersanyagokhoz való hozzáférést. Ez az olajpiacon nem hozhat mást, mint a nyugati óriásvállalatok eddig megszerzett külföldi érdekeltségeinek visszaállamosítását. A világgazdaság egészének szempontjából ez nem jelentene gondot, ha a multik helyét átvevő állami társaságok rendelkeznének ugyanazzal a korszerű technológiával és vállalatvezetési szakmai tudással, mint elődeik. De ettől sajnos a többségük nagyon messze van. Csak a szaúdi, a brazil és a malajziai állami vállalatok vezetése éri el a világszínvonalat. A többiek messze elmaradnak a privát üzleti életben meghonosodott rugalmasságtól. Ráadásul az állami társaságokat a napi politikai érdekek és a korrupció kibogozhatatlan szövevénye hatja át, aminek semmi köze az üzleti racionalitáshoz.

Mit is jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a világ olajtartalékainak nyolcvan százalékát már most is állami cégek ellenőrzik, és ez az arány tovább fog nőni. A multikat egyre inkább kiszorítják az összes gazdaságosan kitermelhető mezőről, s így az olajár is emelkedni fog. A világ olaj- és gázpiacát tehát az elkövetkezendő évtizedekben olyan kartellek fogják uralni, amelyek mögött a fejlett világgal alapvetően ellenséges államok kormányai állnak. A gond azonban nem az, hogy ezek az országok hatalmas bevételeket fognak elkönyvelni a könyörtelenül emelkedő olajárakból, hanem az, hogy a napi politikai és korrupciós erőviszonyok által irányított olaj- és gázipari társaságok többsége képtelen lesz hosszú távú üzletpolitika kidolgozására és végrehajtására.

Márpedig az energetikai ágazat csak hosszú távú üzletpolitikára építve működhet, mert több évtizedre előre fel kell mérni a fogyasztás növekedését. Erre alapozva el kell végezni a földtani feltárásokat a társaság rendelkezésére álló területeken. Utána pedig meg kell tervezni nemcsak a kitermelést, hanem a finomítást és a késztermékek forgalmazását biztosító infrastruktúra fejlesztését is. Mindezt csak rendkívül nagy tőkeerővel rendelkező, globálisan gondolkodó, a világ piaci viszonyairól megfelelő információkkal bíró és a folyamatokat a napi politikai kényszerektől elválasztani tudó társaságok képesek hatékonyan megoldani. Az állami vállalatok többsége erre teljesen alkalmatlan.

A kitermelés válsága

Miközben a nyersanyagéhség folyamatosan növekszik, a kitermelés csak üggyel-bajjal tud lépést tartani a kereslettel. Venezuelában 1997-ben még 3,3 millió hordó nyersolajat termeltek ki naponta, mára a kitermelés 2,4 millió hordóra esett vissza. Hugo Chávez venezuelai elnök május elején bejelentette, hogy az összes olajmezőt államosítják, és korlátozzák a nyugati olajvállalatok tevékenységét az országban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a jövőben csak kisebbségi tulajdonhányadot engedélyez az orosz olaj- és gázmezőkön a nyugati vállalatoknak, és a 2008-as orosz elnökválasztás győztese sem fog változtatni ezen a felálláson. Ahhoz, hogy ezekben az országokban a kitermelést jelentősen növeljék, olyan új műszaki eljárásokat kellene alkalmazni, amelyeknek az állami vállalatok nincsenek a birtokában. Ráadásul ugyanezen állami cégek nem érdekeltek abban, hogy a megnövekedett bevételeket visszaforgassák a termelékenység fokozásába. Az állam ugyanis lefölözi ezeknek a hasznot, és napi politikai érdekeinek megfelelően fekteti be hol az életszínvonal emelését sejtető társadalmi juttatásokba, hol fegyverkezésbe, de semmiképpen sem a kitermelés bővítését célzó technológiai fejlesztésbe.

Az energetika volt az az ágazat, amely a határokon átívelő tervezés és megvalósítás gazdasági szükségszerűsége miatt a globalizációt elindította. Az energetikai multik mintájára jöttek létre aztán a világpiacot ma meghatározó nemzetközi vállalatok az összes többi ágazatban. Éppen ezért ha az energetikai multik mozgásterét korlátozzák, akkor szükségszerűen válságba jut a világgazdaság, akár szeretjük a multikat, akár nem.

Ráadásul minden adu a fejlődő világnál lesz, hiszen a legnagyobb fogyasztók között ma már nemcsak fejlett országokat találunk, hanem egyre több feltörekvő óriást is. A világgazdaság fejlődésének motorját ma már nemcsak az Egyesült Államok és Európa jelenti, hanem Kína, India, Brazília és Oroszország is, vagyis nemcsak a kitermelők, hanem a felhasználók klubja is elképzelhetetlen a fejlődő óriások nélkül.

Százdolláros olajár?

A kérdés csak az, hogy mennyire dolgozik ellenünk az idő. A szakemberek szerint benne van a kalapban, hogy az olajárak öt éven belül elérhetik a hordónkénti száz dollárt, ami Magyarországon a benzinkutaknál minimum négyszáz forintos literenkénti benzinárat jelentene. Rémálom? Csak addig, amíg az első sokkot túl nem éljük. A fejlett világot ez arra késztetné, hogy tényleg komolyan vegye az alternatív energiaforrásokba való befektetést. Emellett egy ilyen ár mellett megérné kitermelni a kanadai és északi-tengeri lelőhelyeket is. Egy sor olyan energiatakarékos technológia kapna zöld utat, amelyet eddig a várható költségek miatt elvetettek a kormányok. Arról nem is beszélve, hogy népi mozgalmak indulnának a zöld- és energiatakarékos technológiák mindennapos elterjesztésére, és a támogatásuk elől már a kormányok sem tudnának kitérni.

A hetvenes évek olajsokkjának megismétlődése tehát egy a GDP energiahányadát még lejjebb szorító nyugati technológiai forradalmat váltana ki, ami ráadásul a globális felmelegedést okozó károsanyag-kibocsátás visszafogásában is történelmi áttörést hozna. Százdolláros olajárak mellett viszont már nem biztos, hogy megérné a kínai árukat átszállítani Európába, mert a fuvarozási költségek miatt már nem tudnák tartani a jelenlegi alacsony árakat. Lehet, hogy szurkolni kellene az olajáraknak?

Szalontay Mihály, Magyar Hírlap

fidesz.hu