Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NAÜ februárban tárgyalja Phenjan ügyét

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatótanácsa február 3-i ülésén vitatja meg Észak-Korea nemzetközi aggodalmat okozó nukleáris politikáját, s dönt arról, hogy az ügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjessze-e.


Dátum: 2003-01-24 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:35.203688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világszervezet atomenergia-ügynökségének szóvivője, Mark Gwozdecky pénteken elmondta: az Egyesült Államok egy hete szorgalmazza, hogy terjesszék a BT elé a témát, miután Észak-Korea kiutasította a NAÜ ellenőreit és bejelentette, hogy kilép az atomsorompó-egyezményből.

Az ügyben egyedül az ENSZ Biztonsági Tanácsa jogosult szankciókat hozni. Magas rangú amerikai tisztségviselők a napokban azt jósolták, hogy a szankciókról - Oroszország fenntartásai ellenére - még a hét vége előtt megállapodás születik. Alekszandr Loszjukov orosz külügyminiszter-helyettes egy hete úgy nyilatkozott, hogy korai lenne még a BT elé terjeszteni az észak-koreai dossziét.

Az AFP francia hírügynökség szerint Mark Gwozdecky nem kívánt jóslásokba bocsátkozni a várható döntéssel kapcsolatban, de megerősítette, hogy dolgoznak egy olyan határozattervezeten, amely a BT elé vinné a phenjani kommunista rezsim ügyét.

Oroszország azt hangsúlyozza, hogy Észak-Korea "hadüzenetként" értékelné az ellene hozott esetleges szankciókat. Az Egyesült Államok ezzel szemben azt állítja, hogy nem áll szándékában azonnali szankciókat követelni a Biztonsági Tanácstól a nukleáris kötelezettségvállalásait megsértő Észak-Korea ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek