Putyin támogatná a hosszabb elnöki ciklust
Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatná, hogy hosszabb elnöki ciklust vezessenek be Oroszországban - derült ki az orosz államfő hétfőn megjelent, nyugati újságíróknak adott interjújából.
Dátum: 2007-06-04 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:15.518374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Négy év elég rövid idő. Véleményem szerint öt-, hat- vagy hétéves elnöki ciklus lenne megfelelő, de az újraválaszthatóságot így is korlátozni kellene" - mondta a kilenc hónap múlva leköszönő Putyin az orosz elnöki hivatal honlapján is közzétett interjúban. A második - egyben utolsó - elnöki ciklusát töltő államfő következetesen ellenezte támogatóinak azt a javaslatát, amely szerint módosítani kellene az alkotmányt annak érdekében, hogy Putyint harmadik alkalommal is megválaszthassák.
Oroszországban 2008 márciusában tartanak elnökválasztást. Putyin még nem hozta nyilvánosságra, hogy kit látna szívesen utódjául. A hétfőn megjelent interjúban ismét megerősítette, hogy az elnöki hivatalból való távozása után is aktív szerepet fog betölteni az orosz politikában, ám erről részleteket egyelőre nem kívánt közölni.
MTI - fidesz.hu