Közelednek - külső támogatást adna az MDF a szocialistáknak?
Prominens MDF-es politikusok szerint a párt nem lépne koalícióra a MSZP-vel, ha az SZDSZ távozik, ám külső támogatást elképzelhetőnek tartanak. Igaz, a kérdésfelvetésről úgy vélekedtek, hogy az nem reális, szerintük az SZDSZ a kormányban marad. Sajtóinformáció szerint a szabad demokraták egy hónapot adtak Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek a reformok felgyorsítására. Ha addig nem egyeznek meg például a több-biztosítós egészségügy bevezetéséről, akkor felmondják a koalíciós megállapodást.
Dátum: 2007-06-04 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:16.275034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Demokrata Fórum meghatározó politikusai szerint az MDF semmiképpen sem lépne koalícióra a MSZP-vel, de ha az SZDSZ felmondaná a koalíciót, akkor adott esetben a fórum kész lenne kívülről, vagyis ellenzékből támogatni Gyurcsány Ferenc kormányát, ha az megszavazza azokat a programokat, amelyek az MDF céljainak megfelelnek - írja a Népszabadság. A névtelenül nyilatkozó MDF-es prominensek ugyanakkor hozzáteszik: a kérdésfelvetés nem reális, mert nem gondolják, hogy az SZDSZ kilépne a kormányból. A lap emlékeztet arra, hogy a Gyurcsány-kormány kívülről való támogatásának lehetősége nem áll távol a még 2006-os országgyűlési választások előtt Dávid Ibolya által megfogalmazott elképzeléstől.
Sajtóinformáció szerint a szabad demokraták egy hónapot adtak Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek a reformok felgyorsítására. Ha addig nem egyeznek meg például a több-biztosítós egészségügy bevezetéséről, akkor felmondják a koalíciós megállapodást.
Mint ismert, a 2006-os önkormányzati választások eredményeinek ismeretében Szekeres Imre honvédelmi miniszter egy zárt szocialista választmányi ülésen arra tett javaslatot, hogy az MDF-fel szorosabb együttműködést kell megvalósítani, mivel - ahogy Szekeres akkor fogalmazott - országos kis pártból budapesti középpárttá vált a Szabad Demokraták Szövetsége, s ez új lehetőségeket nyit az MSZP előtt. A szocialistáknak át kell értékelniük az MDF-hez fűződő viszonyt is, hiszen ők országos kis párttá nőttek, sok fontos mandátummal - fogalmazott az MSZP-s politikus.
MNO - fidesz.hu