Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Más irányt kell vennie az egészségügyi reformnak

Az egészségügy szerkezeti és működési átalakítását olyannyira elrontotta a kormány, hogy elkeseredett betegek, bizalmat vesztett orvosok és a gyógyítás körüli közbizalom megrontása "kíséri az útjukat" - mutatott rá Mikola István.


Dátum: 2007-06-04 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:17.333845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Kiemelte: végtelen várólisták alakultak ki, és a kétségbe esett kórházak kiárusítják az ágyaikat a fizetőképes keresletnek. Hozzátette, hogy az intézmények bezárása és a tönkremenő kórházak súlyos gondokat vetnek fel.

A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa emlékezetett arra, hogy Takács Albert még általános ombudsman-helyettesként két héttel ezelőtt az OPNI-ban azt mondta: annyi a bizonytalanság, annyi nehezen átlátható és kiszámítható eleme van a betegek áthelyezésének, hogy az az alkotmányossági visszásság gyanúját kelti. Megjegyezte: "szeretném, ha (...) itt most már miniszterként is képviselné az akkori véleményét".

Mikola István hangot adott azon véleményének is, hogy más irányt kell vennie az egészségügyi reformnak, hiszen a kormány visszavonhatatlanul elrontotta az egészségügyi átalakítást.

A polgári kormány ingyenes fogmegtartó kezelések vagy az alapellátás-amortizáció elszámolása terén tett intézkedéseit, valamint az Egészséges nemzetért népegészségügyi programot vagy az egészségügybe forrásbevonást lehetővé tevő 2001. évi 107-es törvényt említve úgy fogalmazott, ezek pusztán már csak nosztalgikus emlékek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2227, 'source_type': 'media', 'source_id': 934, 'target_type': 'article', 'target_id': 68855, 'relation_type': 'describes'}