Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vajon mennyit költ a MÁV a jegyek árából a hiányos higiéniára?

A vonatok higéniai állapota miatt közérdekű bejelentést tett az ÁNTSZ-nél és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél Koszorús László, fideszes országgyűlési képviselő.


Dátum: 2007-06-04 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:18.824908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A magyarországi vonatok nemcsak a késések miatt okoznak naponta több tízezer embernek bosszúságot. Higiéniai állapotuk is - az általános tapasztalat szerint - rengeteg kívánni valót hagy maga után. Ezért a mai napon, élve a törvényben biztosított lehetőséggel, az ÁNTSZ-nél és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél közérdekű bejelentést tettem.

Arra kérem a hatóságokat, hogy ellenőrizzék a vasútszerelvények tisztítását és a higiéniára vonatkozó előírásokat! Országgyűlési képviselőként írásbeli kérdést nyújtottam be Kóka János miniszter úrnak, azzal kapcsolatban, hogy kik, milyen rendszerességgel és alapossággal végzik a vasúti szerelvények takarítását. A miniszter úr válasza szerint a tisztítási munkákat külső takarító cégek végzik a MÁV belső szabályzata alapján. Az előírások szerint minden nap kellene: takarítani, fejvédő-támaszt cserélni, s a vizet utántölteni. Ezek azonban az általános tapasztalat szerint nem teljesülnek.

Fogyasztóvédelmi szakpolitikusként az utóbbi hetekben a vasúti szolgáltatások fogyasztóinak jogaival foglalkoztam. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a kormányoldal a vasúti késések utáni kártérítés szabályozásáról szóló törvénymódosító javaslatom tárgyalását is blokkolta, jóllehet a szándékot Kóka János miniszter úr üdvözölte.

A múlt és a jövő közlekedési eszköze a vasút - amely csak akkor lesz újra népszerű, ha a vállalat és az állam mindent elkövet a szolgáltatások fogyasztóinak védelmében!

Koszorús László (Fidesz)

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek