Németh Zsolt: Június 4. legyen a Nemzeti Összetartozás Napja
A Fidesz és a KDNP törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a trianoni békeszerződés évfordulója, vagyis június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja legyen. Erről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszélt hétfőn sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-06-04 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:19.843702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A trianoni békediktátummal kapcsolatos méltóságteljes megemlékezések nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ország föl tudja dolgozni Trianon élményét - mondta el a fideszes szakpolitikus.
Hozzátette: a trianoni trauma feldolgozásának sikere azon múlik, mennyire sikerül azt a nemzet tudatát erősítő tényezővé alakítani.
Németh szerint az összetartozás tudatának a megerősítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Trianon máig káros következményeit Magyarország, a magyarok, illetve a szomszédos országok eredményesen tudják meghaladni.
Arra a kérdésre, hogy ez a meghaladás mit jelent, Németh Zsolt azt mondta: a határon túli magyaroknak úgy kellene élniük, mintha nem következett volna be Trianon, jelenleg azonban nagyon sokszor másodrangúnak érzik magukat, még Magyarországon is, különösen a 2004. december 5-i kettős állampolgárságáról szóló sikertelen népszavazás óta.
Németh Zsolt úgy vélte, amennyiben az Országgyűlés a Fidesz és a KDNP közös indítványát elfogadná, az akár kedvezően is befolyásolhatná Magyarország és a szomszédos országok kapcsolatát.
Németh Zsolt vasárnap, egy a trianoni békeszerződés 87. évfordulója alkalmából rendezett tapolcai megemlékezésen beszélt arról először, hogy a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatot nyújt be hétfőn az Országgyűlésben arról, hogy június 4-e legyen a magyar összetartozás napja.
A trianoni béke igazságtalan volt, s azok is tudták, akik tető alá hozták, mindezt "nagyon is jól tudták azok is, akik haszonélvezői voltak; a szlovákok, a románok, a szerbek és a többiek" - mondta el Tapolcán a fideszes politikus.
A külügyi bizottság fideszes elnöke arra a kérdésre, egyeztettek-e előzetesen a szocialistákkal, azt válaszolta: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a legutóbbi alkalommal is volt erről a kérdésről párbeszéd. Mint mondta, azért pont most nyújtották be a törvényjavaslatot, mert a magyar társadalomban június 4-e most került arra helyre, hogy méltóságteljes nemzeti ünnepé válhat.
Németh Zsolt abban bízik, hogy az Országgyűlés még júniusban elfogadhatja a javaslatot, amelynek sürgős tárgyalását kérték az Országgyűléstől.
fidesz.hu