Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Energiatakarékosság helyett már csak takarékosság?

"Energiatakarékosság helyett már csak takarékosság, avagy megfelel 12 cm-es helyett 8, vagy csak 5 cm hőszigetelés a paneles lakóépületek felújítása során?" - kérdezett rá László Tamás Lamperth Mónikához benyújtott parlamenti interpellációjában.


Dátum: 2007-06-04 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:21.496171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

A választások környékén öles plakátok hirdették a Panel+ programot. A szlogen szerint: "Kétmillió ember élhet vele" - emlékeztetett László Tamás Nógrádi Zoltánnal közösen benyújtott interpellációjában.

Mint a politikus fogalmazott: "eddig a Panel+ program sikertörténet, sokat lehetett a döntésekről cikkezni: ennyi és ennyi ezer lakás, ennyi és ennyi milliárd forint. Ennyi és ennyi elégedett család. Az elején. Amíg el nem kezdődik a munka, amíg nem kell fizetni, amíg nem derülnek ki a turpisságok."

Szegeden a tavalyi választáson a polgármester arról írt, hogy 189 lakóközösség 13 ezer lakása kaphat pénztárcakímélő, korszerű fűtést, megszépült homlokzatot, modern nyílászárókat - összesen 11 milliárd forintért - mondta el László Tamás. A fideszes politikus szólt ugyanakkor arról is, hogy a bajokat először a mérnökök jelezték.

Rámutatott: az új energetikai szabvány alapján a szegedi panellakásokra 12 cm-es hőszigetelés helyett csak 8 cm-es szigetelést tettek, úgymond "takarékossági okokból". Így lett az energiatakarékosságból már csak takarékosság - fogalmazott, megjegyezve: így már érthető, hogy hatalmas épületek homlokzatainak átépítésére miért nem kötelező építési engedélyt kérni. Mint elmondta, ezek 30 méter magas és olykor 100 méter hosszú épületek, így nem mindegy, hogy néznek ki. Ahogy az sem, hogy milyen hőszigetelést tesznek rá, vagy az, hogy az immár jól záró ablakokhoz mit szólnak például a gázberendezések, amelyek igényelnék az oxigénutánpótlást. "Nem mindegy, hogy milyen mértékű a pénztárcakímélés a lakók számára - hiszen minden értük van! A plakátokon. A lakosság hosszú távú érdekeit úgy tűnik, legalábbis Szegeden, nem veszik figyelembe" - jelentette ki László Tamás.

"Szegeden nem mennek jól a dolgok" - szögezte le, hozzátéve, hogy tudomása szerint a kormány országos vizsgálatot indít a panelprogram ellenőrzésére. László Tamás figyelmeztetett: a vizsgálatoknak arra is ki kell térni, hogy a szabványok szerinti hőszigetelés kerül-e a homlokzatokra, majd reményét fejezte ki, hogy megvizsgálják azt is, helyes-e a gyakorlat, hogy olyan kérdésben, ami a városképet megváltoztatja, az épület energetikai rendszerét alapvetően módosítja, a lakásokban lévő gázberendezések működését életveszélyessé teheti, kötelesek a pályázat feltételeként, építési engedélyt kérni. Félő, hogy ezek hiányában a "kétmillió ember élhet vele" szlogent kicserélheti kommunikációs stábjuk "kétmillió embert becsapunk " feliratú plakátokra - tette hozzá.

Aggályait összefoglalva feltette a kérdést: "Energiatakarékosság helyett már csak takarékosság, avagy megfelel 12 cm-es helyett 8, vagy csak 5 cm hőszigetelés a paneles lakóépületek felújítása során? Elfogadható-e, hogy 30 m magas és 100 m hosszú épületek homlokzatának sok százmillió forintos átalakítására nem kell építési engedélyt kérni?"

Ujhelyi István államtitkár válaszában megköszönte a kérdést, mert így - mint mondta - beszélhet erről a nagyon sikeres programról, majd megnyugtatta László Tamást: "nem a méret a lényeg", a végeredménynek kell teljesíteni. László Tamás nem fogadta el az államtitkári választ. Az országgyűlés kormánypárti többsége természetesen elfogadta azt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1935, 'source_type': 'media', 'source_id': 938, 'target_type': 'article', 'target_id': 68866, 'relation_type': 'describes'}