Miért uniós forrásból finanszírozzák a közszolgálati feladatokat?
"Miért uniós forrásból finanszírozzák a közszolgálati feladatokat?" címmel nyújtott be interpellációt Szilvásy Györgyhöz Pelczné Gáll Ildikó, amelyre a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter távollétében Szetey Gábor személyügyi államtitkár válaszolt.
Dátum: 2007-06-04 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:22.126415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, a kormány most elvonja az uniós forrásokat saját kádereinek finanszírozására. Ez történik most is: a Miniszterelnöki Hivatal kormányzati személyügyért felelős államtitkársága egyszerűsített közbeszerzési eljárás keretében keresett jelentkezőket munkakör-elemzési, -értékelési módszertan kialakítására és informatikai megvalósítására a minisztériumokban és a MeH-ben. A projektet részben az államreform operatív programjából kívánták finanszírozni - mondta el a politikus.
Uniós forrásból közfeladatokat kívánnak tehát ellátni, de a jelentkezőket is igen érdekes módon kívánják kiválasztani - jegyezte meg. A feltételek mintha ismerősek lennének, tette hozzá utalva arra, hogy csak olyan cégek jelentkezhetnek a tárgyalásos eljárásra, amelyek 2004-2006-ban évente legalább egy munkakör-elemzési, -értékelési projektet tudtak felmutatni 300 fős üzleti vagy közigazgatási szervezetnél. Csak azok a cégek tehát, amelyek már eddig is valamilyen módon jutottak kormányzati megrendelésekhez, most újra nyerhetnek, ezúttal már uniós forrásból - jegyezte meg Pelczné Gáll Ildikó, majd a következőket kérdezte az államtitkártól:
- Hogy kívánják Önök az esélyegyenlőséget biztosítani a vállalkozások részére, például közbeszerzési ügyekben?
- Miért gondolják, hogy az uniós források kapcsán is korrupciógyanús ügyleteknek kell a felszínre kerülni?
- Miért van szükség arra, hogy az uniós forrásokat közszolgálati funkciókban ellátandó feladatok finanszírozásra fordítsák, így csökkentsék a pályázók rendelkezésére álló forrásokat.
- Miért támasztanak olyan feltételeket, amelyeknek csak egy szűk kör tud megfelelni, és kívánják-e a feltételeket módosítani?
Szetey Gábor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára megfogalmazása szerint értetlenül állt egy szerinte értelmetlen kérdés előtt. Azon véleményének adott hangot, hogy a magyar közigazgatás az elmúlt 17 évben nem állt elő olyan anyaggal, ami saját felépítésének megreformálásáról szól. Az államreformra fordítandó uniós források pedig pont erre valók - vélekedett hozzáfűzve, hogy a tender referenciákra vonatkozó feltételei arra szolgálnak, hogy senki se a magyar államon tanulja meg, hogyan kell az ilyen munkát elvégezni, a korrupció gyanúja pedig nem fog felmerülni - ígérte.
Pelczné viszontválaszában elmondta: "mindenki a saját lovát dicséri, úgy látom, ez erős vonás Önöknél". Felhívta a figyelmet, hogy az uniós források a gazdaság fejlesztésére szolgálnak, nem pedig Szetey "kiváló ötleteinek" kiteljesítésére. A választ nem fogadta el, a parlamenti többség azonban igen.
fidesz.hu