Király Júliát javasolja MNB alelnöknek Simor András
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Király Júliát javasolja az MNB alelnökének, az új alelnök feladatköre a pénzügyi stabilitási, a pénzforgalmi, az emissziós, valamint a piaci kockázatkezelési szakterületek felügyelete lesz - közölte az MNB hétfőn.
Dátum: 2007-06-04 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:23.680862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelölt személyével a miniszterelnök egyetért, és felterjeszti a köztársasági elnöknek kinevezésre.
A jegybank jelenlegi alelnökei közül ez év július 2-ával jár le Auth Henrik és Adamecz Péter alelnöki mandátuma.
Király Júlia a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után a Központi Statisztikai Hivatalban és a Tervhivatalban dolgozott modellezőként, majd 1988-ban, alapításakor csatlakozott a Nemzetközi Bankárképző Központhoz, amelynek 1999 óta egyik vezérigazgatója, 2003 óta egyik tulajdonosa. Igazgatósági tagja volt többek között a Magyar Hitelbanknak (1995-ben), a K and H Banknak (2000-ben), valamint a Postabank elnöke volt a hitelintézet sikeres privatizációja idején (2003-ban).
A jelölt a közgazdaságtudomány kandidátusa, számos szakmai folyóiratban jelentek meg írásai, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára. Kutatási területe a pénzügyi kockázatok kezelése, valamint a monetáris politika.
Simor András korábban már jelezte: a jegybank-törvény folyamatban lévő módosítása szerint, ha az Országgyűlés is egyetért majd a módosítással, az MNB-nek a jövőben két alelnöke lesz.
MTI - fidesz.hu