Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Trükkös árgörbe a GKM-tól

Trükkös grafikonnal igyekszik meggyőzni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az állampolgárokat, miért van az, hogy bár a forint is egyre erősebb, s a földgáz importára is csökken, a kisfogyasztók tarifája nem akar megindulni lefelé. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-06-05 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:26.290919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aki az SZDSZ-es irányítású tárca által közzétett, egymás mellett futó árgörbéket csak felületesen nézi meg, azt láthatja, hogy az import földgáz és a végfelhasználói földgáz grafikonja 2004-ben egymást érintve fut, azután az importár a lakosságitól elszakadva meredeken megindul fölfelé, s a két vonal csak idén januárban találkozik ismét.

A kép azt sugallja, hogy az ábrán átfogott idő alatt a lakossági ár szinte mindig alacsonyabb volt annál, amennyiért az orosz gáz ide érkezett - ez azonban csupán a valóság látszata. Aki jobban megnézi a képet, észreveheti, hogy azon két, eltérő léptékű függőleges ártengelyt tüntettek fel, a görbék így nem összehasonlíthatók egymással, egymás mellé tenni őket finoman szólva is manipulációgyanús.

Erdősi Csaba, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek