A problémás szürke eminenciás
Nem ismerik és nem is népszerű, Szilvásy György szürke bürokrata maradt Gyurcsány Ferenc árnyékában, pedig a Miniszterelnöki Hivatal élén töltött egy év alatt nem maradt ki a kormányt érintő balhékból, sőt sajátokat is hozott. A háttérember hoszú ideig egyáltalán nem törődött saját PR-jával, hagyta, hadd rakódjon vállára a kormányzati szerep megannyi nyűge, posztja úgy is megmarad, a felelősséget mindig egy beoszott viszi el. A kancelláriaminiszter az utóbbi napokban mégis elkezdett nyilatkozni. Az Index összeállítása.
Dátum: 2007-06-05 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:30.460097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mérget lehetett venni, hogy testvéréből főigazgató lesz a legkiemeltebb kórház élén. Az lett. (Természetesen saját jogon.) A másik színes egyéníségű testvérét egy megbukott NBH-közeli alapítvány finanszírozta. (Családi tragédia.) A nagyberuházások környékén régi KISZ-esek kerültek elő. (Megbízható munkatársak.) Rossz időkben mindig volt egy megfelelő terrorfenyegetés. (Az ellenzék is reálisnak látta.) A botrányszámláló szerint nehéz év áll Szilvásy György mögött, de ő valószínűleg másképp látja.
Régtől fogva viszolyog
Szilvásy előre megmondta egy 2005-ös interjúban, tudja, hogy nem fekszik neki a nyilvános politizálás, szerepelni nem nagyon akar, a gyűlésekből, tárgyalásokból és avató ünnepségekből különösen elege lett már a 80-as években. Viszolygása ellenére mégis tagja lett a második Gyurcsány-kabinetnek, de a kancelláriaminiszter tevékenységén meglátszott az averzió: hivatali ideje alatt egyáltalán nem erőltette a nyilvánosságot, nincs saját PR-ja, és ténykedésének magyarázataival sem árasztja el a sajtót. A legújabb, májusi Medián-felmérés szerint Szilvásy Györgyről csupán a megkérdezettek 59 százaléka tudja, hogy kicsoda. Megítélésben nincsenek nagy kilengések, az emberek tartósan alacsony, jelenleg 21 százalékos arányban látnák szívesen továbbra is valamilyen fontos vezető pozícióban.
Az első önvizsgálat
A debütáló fellépésnek beillő tavaly augusztus 22-i sajtótájékoztató sem sikerült igazán meggyőzőre. A Gyurcsány-cégek egykori vezetője, és a miniszterelnök korábbi kabinetfőnöke miniszterként először a 2006. augusztus 20-i tűzijáték alatt kitört vihar miatt volt kénytelen erőt venni magán, de a két napos vizsgálódás után megtalált felelősök kihirdetése közben többször remegett a hangja. Ráadásul a prezentáció hitelét rontotta, hogy a káoszba és egyesek számára tragédiába fulladt ünnepség megrendelője a MeH volt, de vizsgálat egy meteorológuson és egy katasztrófavédelmisen kívül csak egy minisztériumi beosztottat talált hibásnak. Szilvásy szerint saját maga nem vett részt a közbeszerzés előkészítésében, ezért nem is érzi személyesen felelősnek magát.
Néhány hónappal később Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országos biztosa egy külön vizsgálat lefolytatása után kifejezetten a miniszterre mutatott azt állítva, hogy a rendezvény megrendelőjeként a Miniszterelnöki Hivatal volt az első számú felelős a történtekért. Szilvásy emiatt nem kívánt lemondani.
Terror pont jókor
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni időszakban Szilvásy csak mellékszereplő lehetett főnöke mellett. Komolyabb epizódszerepet akkor vállalt, amikor először jelentkezett a magyar közéletet fenyegető terrorveszély hírével. A titkosszolgálatokat is felügyelő kancelláriaminiszter az egyre jobban gyűrűző botrány idején néhány nappal a Fidesz nagygyűlése előtt állt ki azzal, hogy információi vannak egy részleteiben nem ismertethető szervezkedésről. Volt már egy hasonló bejelentés a választási kampány idején, az ismétlődés gyanút keltett, de a másodikat is reálisnak ítélte az ellenzék, és lemondta a tömegrendezvényt. A tavasszal azonban már nagy hitetlenkedés fogadta az újabb riadót, amikor a tüntetések kiújulásával fenyegető március 15. előtt Szilvásy ismét kijátszotta a terrorkártyát. A titkos információk most a Parlament elleni támadásra készülő szélsőséges csoportokról szóltak. A terrorveszély március 15. után ahogy jött, olyan hirtelen el is múlt, és a miniszter már úgy emlékezett, hogy csak az ellenzék próbálta a szájába adni a fenyegetőleg ható szavakat.
A támadási tervek bizonyítékait természetesen titkosították, magátólértetődő, hogy nem kerülhettek nyilvánosságra, a legutóbbi nyilatkozatokban is csak általánosságok hangzottak el. A Szilvásy által emlegett veszély valóságosságát így egy október 23-i telefonlehallagatás, egy részeg számszeríjasról készült Index-videó, egy minden magára vállaló ásványvízüveges Molotov-koktélgyáros és Tomcaték véletlenül megtalált konyhája támasztja alá.
Háztűznéző, önvizsgálat másodszor
Maradt bőven elvarratlan szál a Szilvásy-ház körül kérdezősködő újságíró történetében is. Alig tűnt el a jobboldali támadás réme, a Magyar Nemzet a miniszter épülő házát akarta közelről szemügyre venni, a miniszter által felügyelt NBH emberei azonban kiszálltak az újságíróhoz, és megfenyegették. Szilvásy, aki érintettje ugyan az ügynek, maga kezdeményezett vizsgálatot a nemzetbiztonságnál, amibe először egy nyugdíj előtt álló, régóta betegeskedő osztályvezető bele is bukott. A vizsgálat azzal zárult, hogy törvényes volt a vegzálás, csak néhány hiba csúszott az eljárásba. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet ügyvivője bocsánatkérésre szólította fel Szilvásyt.
Finanszírozott munkák, önvizsgálat harmadszor
Erre azonban nyilván nem maradt idő, mert néhány nap múlva már az Egymásért Egy-Másért Alapítvány és a Szilvásy-család kapcsolatáról kellett volna számot adnia a miniszternek. A milliárdos áfacsalással vádolt alapítványnál dolgozó nemzetbiztonságiakat Szilvásy először megvédte, azt hangsúlyozva, hogy ők nem kerültek előzetes letartóztatásba. Később azonban kiderült hogy a felügyelete alatt álló NBH-sokkal kitömött szervezet két testvérét is támogatta. Az áfacsalásból befolyt pénzből március 15.-én a Szilvásy István által irányított BM-kórház dolgozói kaptak jelentős pénzjutalmakat, és a parapszichológiai kutatásokkal foglalatoskodó, meglehetősen színes egyéniségi Szilvásy Péter grafológiai tálentumkutatására is jutott belőle. Az alapítvány magyarázkodott ugyan, hogy nem akartak semmit a miniszternél elérni a családtagok munkahelyinek finanszírozásával, de Szilvásy György reagálása elmaradt. Csak újabb vizsgálat indult, és az Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Galambos Lajos távozott a posztjáról.
A botrány nem csökkentette viszont a miniszter testvérének pályázati esélyeit az ország egyik legkiemeltebb egészségügyi intézményének vezetői posztjának elnyeréséért folyó versenyben. Ahogy várható volt, Szilvásy István a múlt kedden elnyerte 1200 aktív és 200 krónikus beteg ellátását biztosító Állami Egészségügyi Központ főigazgatói posztját. Erről a minisztert többször is megnyilatkoztatták: mindenütt azzal érvelt, hogy a kinevezéshez semmi köze, testvérét egy független bíráló testület találta a legalkalmasabbanak az objektum vezetésére.
A könnyed stílusban alkotó másik testvér, Péter ügyei ugyan egy hétig lefoglalták a kormányzati kommunikációs központot, a jósdával kapcsolatos magyarázkodások után azonban a természetfelettiek vizsgálatában ragadt elme történetével próbálták zavarba hozni a zaftos témán csámcsogó ellenzéket. A családi tragédia emlegetése közben azonban továbbra is megválaszolatlan maradt az a kérdés, hogy ki kezdeményezte a nemzetbiztonságisok alapítványánál a nemzetbiztonságot felügyelő miniszter testvérének anyagi támogatását, ha a parapszichológus munkáit a miniszter is hülyeségnek tekinti.
Azt mondták, cáfolta
Eddig még nem jutott idő nyilvános magyarázatra arra sem, hogy az Altus-os és KISZ-es kapcsolatok miért aktivizálódtak a kormányzati megaberuházások vezetőválasztásakor. Az Altus és az őszödi kormányüdülő ügye már hivatalba lépése előtt is ballaszt volt Szilvásy múltjában, az ellenzék hosszú ideig talált fogást a miniszterelnökön az ingatlanbiznisz miatt. A Fidesz viszont most, a kezdődő kormányzati negyed beruházás környékén fedezett fel rengeteg egykori harcos- és üzlettársat a miniszter környezetében. A kormányzati negyed építését szintén felügyelő Szilvásy helyett a Kormányszóvivői Iroda adott ki rövid reagálást, amelyben azt állították, hogy a miniszter az Indexnek adott korábbi interjújában már cáfolta a "személyi összefonódást sejtető összeesküvés-elméleteket". Az interjúban azonban Szilvásy épp arról beszélt, hogy van két-három olyan embere, akiket mindenhova magával visz.
Hogy viszi-e tovább is őket, arról egyelőre nincs információ. Szilvásy lemondása ugyan már többször felmerült, de legutóbb épp a napokban cáfolta, hogy lennének ilyen szándékai. A miniszternek a múlt héten született gyermeke, egy tévéinterjúban erre célozva leszögezte, attól, hogy több időt kell szánnia a családjára, még nem lát okot a távozásra.
Spirk József, Index
fidesz.hu