Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem fogadták örömmel Bush-t Prágában

Prágába érkezett George Bush. Az amerikai elnök a cseh fővárosban az amerikai rakétavédelmi pajzsról egyeztet a cseh elnökkel, a miniszterelnökkel és az ellenzék vezetőjével. Előzőleg Prága több pontján is tüntetést tartottak az ország területére tervezett amerikai radarállomás ellen.


Dátum: 2007-06-05 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:38.703790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn este európai útjának első állomására, Prágába érkezett az amerikai elnök. George Bush látogatásának fő célja természetesen az, hogy szerdától részt vegyen a németországi Heiligendammban megrendezendő G8-as csúcstalálkozón.

Prágában már órákkal Bush megérkezése előtt megkezdődtek az Amerika-, illetve globalizációellenes tüntetések. A gazdaságilag legfejlettebb országok vezetőinek csúcsértekezlete ellen tüntetők gyakorlatilag egymást váltják majd Prágában egész kedden.

Attól azonban nem tartanak, hogy komolyabb összecsapásokra kerülne sor a tüntetőkkel, ezért a szombati, rostocki véres zavargások tudatában sem változtattak a biztonsági intézkedéseken és 1600-nál több rendőrt nem mozgósítottak.

Bush 24 órát sem tölt el a cseh fővárosban, de ezalatt találkozik szinte minden cseh vezetővel. A közvéleménykutatások szerint a csehek kétharmada elutasítja a tervezett amerikai lokátort, Vaclav Klaus államfő és Mirek Topolanek kormányfő azonban támogatja annak megépítését.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek