Schröder Putyinnal konzultált
Gerhard Schröder német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök Irakról folytatott telefonbeszélgetésükben amellett foglaltak állást, hogy az ENSZ Irakban tevékenykedő ellenőrei számára ,,szükséges időt" kellene biztosítani megbízatásuk teljesítéséhez. Ez Berlinben a kormányszóvivő közléséből vált ismeretessé.
Dátum: 2003-01-24 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:37.292854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény ,,időközi beszámolónak" nevezte a fegyverzetellenőrök vezetőjének, Hans Blixnek január 27-én beterjesztendő jelentését, amelynek mind Schröder, mind Putyin nagy jelentőséget tulajdonít. Állást foglaltak amellett is, hogy az ellenőröknek megbízatásuk teljesítéséhez ,,szükséges időt" kellene biztosítani. A német kancellár és az orosz elnök abban is egyetértett, hogy minden politikai lehetőséget ki kell meríteni az ENSZ BT 1441-es határozatának megvalósítása érdekében.
Az elmúlt hetekben vita bontakozott ki abban a kérdésben is, hogy a január 27-i Blix-jelentés az egyetlen legyen-e, amelynek alapján - amerikai megítélés szerint - el lehet dönteni: induljon-e büntető hadjárat Irak ellen.
Colin Powell amerikai külügyminiszter egy héttel ezelőtt egy interjúban nem zárta ki a fegyverzetellenőrök megbízatásának meghosszabbítását, de szavaiból az világlott ki, hogy csak néhány hét hosszabbításról lehet szó.
Németország nem köti magát időtartamhoz a mandátumhosszabbítás kérdésében.
MTI - fidesz.hu