Sztrájkbizottság alakult a budapesti orvosegyetemen
Sztrájkbizottság alakult a Semmelweis Egyetemen (SE); a megalakulás célja, a klinikai orvosok elbocsátásának megakadályozásán túl, elkerülni, hogy kincstári biztost nevezzenek ki az intézmény élére, annak rossz anyagi helyzete miatt - mondta el Berki Zoltán, a testület elnöke hétfőn az MTI-nek.
Dátum: 2007-06-05 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:41.745110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: az egyetem az elmúlt héten válságtervet készített, amelyben módosította költségvetését, azonban úgy látják, hogy ez a "pótköltségvetés" nem jelent megoldást az SE mintegy 4,8 milliárd forintos éves veszteségére, amely a csökkentett teljesítmény-elszámolások és a struktúraátalakítás következtében megnövekedett betegforgalom miatt alakult ki. Mint Berki Zoltán elmondta: a válságtervben szerepel, hogy az egyetem nyugdíjazná a 65 év feletti klinikai orvosokat, illetve a 62-65 év közötti orvosok egy részét. Az MTI kérdésére, hogy végső esetben élnének-e a munkabeszüntetéssel, a sztrájkbizottsági vezető azt válaszolta: nincs hova hátrálni. Azonban hozzátette azt is, tisztában vannak azzal, hogy az egyetemnek "kötve van a keze", például a finanszírozást illetően.
Berki Zoltán bízik abban, hogy az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége létrehozza ágazati sztrájkbizottságát, amely már ágazati szinten tudja képviselni az egyetemeket a kormánnyal szemben. A Semmelweis Egyetem arról tájékoztatta közleményben kedden a távirati irodát, hogy az egyetem vezetősége tudomásul vette, és megérti közalkalmazottait, illetve a szakszervezetet, amiért azok hétfőn este sztrájkbizottságot hoztak létre. Mint írják, a Semmelweis Érdekegyeztető Szervezet (SÉSz) egyeztető tárgyalásokat kezdeményezett az egyetem vezetőségével az egészségügyi átalakítások miatti ötmilliárd forintos forráskivonásról.
MTI - fidesz.hu