Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasították a Magyar Posta Zrt. Balsai István elleni keresetét

Mai napon meghozott jogerős ítéletében teljes egészében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Posta Zrt. keresetét, amelyet a Posta Dr. Balsai István országgyűlési képviselő ellen nyújtott be.


Dátum: 2007-06-05 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:43.260326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országgyűlési képviselő a 2006. évi országgyűlési választások két fordulója között tartott sajtótájékoztatón mondta el álláspontját a választási szórólapok kézbesítése vonatkozásában. A sajtótájékoztatóval kapcsolatban a Magyar Posta Zrt. arra az álláspontra jutott, hogy Dr. Balsai István kijelentései sértik a jóhírnevét, ezért keresettel fordult a Fővárosi Bírósághoz, amelyben - többek között - kérte, hogy a Bíróság kötelezze Dr. Balsai Istvánt arra, hogy saját költségén tartson sajtótájékoztatót amelyen tájékoztatja a nyilvánosságot a Magyar Posta Zrt. számára kedvező ítélet rendelkező részéről, valamint kötelezze 300 000 Forint kártérítés megfizetésére. A keresetet a Fővárosi Bíróság teljes egészében elutasította, tekintettel annak megalapozatlanságára.

A Fővárosi Bíróság döntése ellen a Magyar Posta Zrt. fellebbezéssel élt, amely fellebbezést a Fővárosi Ítélőtábla szintén elutasította, és kötelezte a Magyar Posta Zrt-t 60 000 forint első és másodfokú perköltség megfizetésére.

Balsai István(Fidesz)

Kapcsolódó elemek