Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai Bíróság a svéd alkohol-import tilalom ellen

Indokolatlannak minősítette az Európai Bíróság a svéd magánszemélyekre vonatkozó alkoholimport-tilalmat az árúk szabad mozgására vonatkozó uniós irányelvek megsértésére hivatkozva.


Dátum: 2007-06-05 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:47.809646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság állásfoglalása szerint a tilalom nem megfelelő módszer általában az alkoholfogyasztás visszafogására, s nem éri el a célját a tekintetben sem, hogy megvédjék a fiatalkorúakat az alkohol káros hatásaitól.

A svéd törvények értelmében alkoholt csak a Systembolaget állami monopólium és az arra kijelölt nagykereskedők importálhatnak - illetve értékesíthetnek kiskereskedelmi forgalomban -, magánszemélyek nem. Ha valaki alkoholt akar importálni az országba valamelyik EU-tagállamból, akkor azt csak a Systembolageten keresztül teheti meg. Az ügyet két magánszemély vitte az Európai Bíróság elé, miután az interneten Spanyolországból rendelt borukat a vámhatóságok elkobozták, és bűnvádi eljárást indítottak ellenük.

Az Európai Bíróság döntésére reagálva a svéd pénzügyminiszter kijelentette, hogy kitartanak a tilalom mellett, mert az alkoholfogyasztás jelentős kiesést okoz a munkából, illetve a gyerekek és nők bántalmazásához vezet. Szavai szerint a svéd kormány megvizsgálja, hogy a bírósági határozat fényében mire van lehetőségük nemcsak állampolgáraik, hanem adóbevételeik védelmében is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek