Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Rádió megszüntette szolnoki stúdióját

Június harmadikától végleg elhallgatott a Szolnoki Rádió. Mindössze két szolnoki rádiós dolgozik tovább, a napokban kiderül, kik maradhatnak.


Dátum: 2007-06-05 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:48.974919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szolnoki Rádió épülete már szinte teljesen kihalt, már csak a legszükségesebb munkák folynak. Az elbocsátott dolgozók csalódották, többen azt állítják, ez volt az életük. Benkő Imre, a szolnoki rádió bemondója. Harminc éves szerelem ez, mint mondja, nehéz lesz tőle megválni. "Családi-baráti biztatásra 1977-ben úgy jöttem be félénken a rádió udvarába, hogy a stúdió bemondói pályázatot hirdetett és ezen a mai napig én magam is csodálkozom, de megnyertem. Az hozott ide."

A szolnoki stúdió mellett a nyíregyházit is megszűnteti a Magyar Rádió. A közrádió központjai ezentúl Győr, Szeged, Pécs, Miskolc és Debrecen lesznek.

MTV - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek