Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az egyenlő bánásmódról szóló irányelv mihamarabbi felülvizsgálata szükséges"

"A faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról" szóló európai tanácsi irányelv végrehajtásáról készített jelentést az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága.


Dátum: 2007-06-05 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:51.034728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vladimir Spidla, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa a 2007-es Esélyegyenlőség Éve kapcsán jelentette be tavaly októberben, hogy a Bizottság felül kívánja vizsgálni a vonatkozó irányelveket. Járóka Lívia (EPP-ED/Fidesz) európai néppárti képviselő, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság nevében véleményezte a Kathalijne Buitenweg dán képviselő által jegyzett jelentést.

Tervezetében Járóka Lívia ismételten figyelmeztetett a kisebbségek jogi védelmében megmutatkozó komoly hiányosságokra, valamint felhívta a tagállamok figyelmét, hogy a vonatkozó törvények végrehajtása és kikényszerítése csupán korlátozottan érvényesül az etnikai kisebbségek nőtagjaira. Ez különösen igaz a roma nők esetében, akik mind a nemi előítéletekkel, mind pedig a cigányellenességgel kénytelenek szembenézni.

Véleménytervezetében Járóka Lívia felszólította az Európai Bizottságot, hogy részletesen elemezze az antidiszkriminációs törvények hatékonyságát a kisebbségeket és nőket sújtó rendszeres szegregáció elleni harc jegyében, valamint dolgozzon ki szabványt a faji megkülönböztetésről szóló adatok nemek szerinti bontásban való feldolgozására. Járóka Lívia véleményében kéri a Nemi Egyenlőség Európai Intézetét, hogy következetesen kezelje a nemi megkülönböztetést; ily módon biztosítva a többszörös diszkrimináció kezelését az uniós intézmények szintjén.

A véleménytervezet június 5-i szakbizottsági vitájában a képviselőasszony kiemelte a kisebbségek erőteljesebb jogi védelmének szükségességét, illetve hogy a diszkriminációs ügyekben kiszabott büntetések túlzóan alacsonyak. Járóka Lívia reméli, hogy az Európai Bizottság minél hamarabb felülvizsgálja a kifogásolt rendelkezéseket. A Járóka-vélemény végleges változata a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság június 26-i ülésén kerül elfogadásra, míg a Buitenweg-jelentésről szeptemberben szavaz az Európai Parlament plénuma.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek