Szolzsenyicin orosz kitüntetést kap
Humanitárius tevékenysége elismeréseként a legmagasabb állami kitüntetést adományozzák Oroszországban Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas írónak, emberi jogi aktivistának.
Dátum: 2007-06-05 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:51.997961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elismerés odaítéléséről szóló rendeletet kedden írta alá Vlagyimir Putyin elnök.
A kitüntetés egész életművének elismerése - mondta a 88 éves író felesége. "Reményt ad arra, hogy országunk levonta huszadik századi önmegsemmisítésének tanulságait, és arra, hogy ez nem ismétlődik meg még egyszer" - idézte Natalja Szolzsenyicinát az Interfax orosz hírügynökség. Maga az író az utóbbi hónapokban nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, Oroszországban betegségéről szóló hírek kaptak lábra.
Szolzsenyicin mindenekelőtt a Szovjetunió, majd az első orosz elnök, Borisz Jelcin vezetése ellen kelt ki. Putyin elnökségéről az elmúlt években jóindulattal nyilatkozott. Többször is hangoztatta, hogy Oroszországnak nem szabad kritika nélkül "majmolnia" a nyugati demokráciát, ellenben többet kellene törődnie saját népének "erkölcsi jólétével".
Az író neve nyugaton leginkább a szovjet munkatáborok áldozatainak emléket állító monumentális regényéről, a GULag-szigetcsoportról ismert. Az írót magát is munkatáborban letöltendő szolgálatra ítélték Sztálint illető bírálata miatt, a regény miatt pedig 1974-ben hazaárulás vádjával elítélték és kiutasították az országból. Még 1970-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, de csak négy évvel később, száműzetése alatt tudta átvenni az elismerést. 1994-ben tért vissza Oroszországba.
A humanitárius tevékenység terén most második alkalommal odaítélt orosz állami kitüntetés átadási ünnepségét június 12-én tartják a Kremlben.
MTI - fidesz.hu