Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrt értek tetten bűncselekmény elkövetésekor

Keddre virradó éjszaka bűncselekmény elkövetésén érték tetten a berettyóújfalui Városi Rendőrkapitányság egyik rendőrét - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy kedden az MTI-vel.


Dátum: 2007-06-06 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:54.948581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a rendőri vezetői ellenőrzések során felmerült információ alapján a berettyóújfalui rendőrkapitányság a vám- és pénzügyőrség munkatársaival együtt érte tetten a bűncselekményt elkövető rendőrt.

A berettyóújfalui rendőrkapitány a tiszthelyettes szolgálati viszonyát azonnali hatállyal megszüntette.

Vezendi Jánosné közölte azt is, hogy az elsődleges halaszthatatlan nyomozási eredmények után az eljárást a továbbiakban a Debreceni Nyomozó Ügyészség folytatja le.

A távirati iroda az ügyet jól ismerő forrásokból úgy értesült, hogy a tetten ért rendőr a cigarettacsempészetbe keveredett bele.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek