Gripen-szerződések: Medgyessy helyett Pató Pál kormányoz?
Simicskó István a Fidesz - Magyar Polgári Párt péntek esti sajtótájékoztatóján megütközésének adott hangot, mert ugyan a kormány a dérrel-dúrral beharangozta, hogy a Gripen-szerződésről ma dönt, ismét elhalasztotta egy héttel a döntést. Emlékezetes, nyolc hónappal ezelőtt nem NATO-kérésre, hanem Juhász Ferenc ötlete folytán merült fel a szerződésmódosítás problémája.
Dátum: 2003-01-24 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:38.834121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simicskó István felidézte, hogy az Orbán-kormány által megkötött szerződés NATO-kompatibilis, negyedik generációs, három funkciós, két-három éves gépekről bérletéről szólt. Juhász Ferenc saját kezdeményezésre, nem NATO-kérésre (ilyen ugyanis nem volt) vetette fel a szerződés módosításának kérdését.
A pénteki kormányülésre nagy dérrel-dúrral beharangozták, hogy most végképp meghozzák a Gripenekről a döntést, ám ezúttal sem sikerült dűlőre jutnia a kormánynak. Nyolc hónapja szinte minden héten elhangzik, hogy jövő héten megszületik a döntés. Simicskó István megjegyezte: eddig azt hitte, hogy Medgyessy Péter kormányozza az országot, de most egyre inkább úgy tűnik, hogy Pató Pál ül a kormány élén, és a Gripenekről mindig az jut eszébe: ej, ráérünk arra még! A kormány a saját maga által létrehozott álproblémát nem tudja megoldani.
A Fidesz biztonságpolitikusa utalt arra, hogy a fizetés tervezett átütemezésével az idei költségvetést kímélik, és többek közt a következő kormányra terhelik a fizetés kötelezettségét, ráadásul a halasztgatás miatt megnövekedett kamatokkal együtt. Azt végképp nem érti Simicskó István, hogy miért van szükség a légi utántöltésre, milyen interkontinentális vágyakat szövöget Juhász Ferenc, amikor ennek a fontosságát hangsúlyozza állandóan. A térségben ugyanis elegendő távolságba lehet repülni a Gripenek saját tartályába beleférő üzemanyaggal.
Simicskó István elmondta: már az idén is lenne pénz a fizetésre. Kijelentette: a honvédségnél 37500 ember dolgozik, a minisztériumban és háttérintézményeiben 7500. Ez utóbbi kevesek mégis szinte a Honvédelmi Minisztérium 310 milliárdos költségvetésének felét kapják meg.
Végül feltette azt a kérdést: ha a módosítást nem indokolja NATO-kérés, akkor miért van szükség rá? Ki nyer ezáltal?
fidesz.hu