Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényt sértett a közszolgálati televízió?

Kétszeresen is megsértette a közszolgálati televízió a hatályos médiatörvényt a "tévéostrom" alkalmával - állítja Gyurta Tibor ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkatársa. A köztelevíziónak ugyanis a törvény értelmében be kellett volna olvasnia a tüntetők petícióját, valamint tudósítani kellett volna az eseményekről: ehelyett rajzfilmeket sugároztak, majd megszakították az adást. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-06-06 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:17:56.465120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pillanatnyilag 24 személyt vádolnak azzal, hogy a tévészékház szeptemberi ostromakor megvalósította a közérdekű üzem megzavarását, nevezetesen jelentős mértékben megzavarta a köztévé működését. Ez a bűncselekmény öt év börtönnel is szankcionálható.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkatársa, Gyurta Tibor ügyvéd lapunknak elmondta: egyik védence ügyében áttanulmányozta a vonatkozó jogszabályokat, és abból egyértelműen kiderül, hogy a televízió székházában folyó munka, a műsorszerkesztés, illetve -készítés nem minősül közüzemnek. A vonatkozó jogszabályok a televízió műsorainak készítését hangsúlyozottan kiveszik a közüzemi definícióból, még akkor is, ha az adással is együtt jár. A Magyar Televízió Zrt. az 1996-os médiatörvény értelmében műsorszolgáltatónak minősül, a távközlési tevékenységet az Antenna Hungária Zrt. végzi. Az ügyvéd úgy véli: védenceinek súlyos börtönbüntetéssel fenyegető megvádolása teljesen abszurd, nemcsak jogilag, de életszerűségét tekintve is.

- Egyiküket azzal vádolják, hogy elrúgott egy pillepalackot, és ezzel veszélyeztette a közüzemet. A másik vádlott pedig állítólag egy autó tetején ugrált, és így tette lehetetlenné a folyamatos műsorszórást - mondta el Gyurta Tibor. Az ügyvéd véleménye szerint a köztelevízió viszont valóban törvényt sértett, kétszeresen is. Egyrészt azzal, hogy nem olvasták be a tüntetők petícióját. - A közszolgálati műsorszórónak kötelessége hitelesen tájékoztatni minden közérdeklődésre számot tartó eseményről, az eltérő véleményeket is beleértve. Tehát a televízió a tüntetők petíciójának elutasításával is törvénysértést követett el, a másikat viszont azzal valósította meg, hogy nem tudósított a székház körül folyó eseményekről, és hajnalban be is szüntette az adást. Ezzel megsérült a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga is - szögezte le Gyurta Tibor, hozzátéve: reményei szerint a bíróság a jogszabályoknak megfelelően fog dönteni. Ő mindenesetre már megtette az ilyen vádiratokon alapuló eljárások megszüntetésére vonatkozó indítványát.

A köztelevízió kötelességmulasztásával kapcsolatban fontolgatják a jogi lépéseket. Mint ismeretes, kizárólag a Hír TV közvetítette az eseményeket, Császár Attilát, a riportert később lőszerrel való visszaélés miatt citálták bíróság elé.

Kert Attila, a Magyar Televízió hírigazgatója a fentiekre reagálva azt mondta: nem volt petíció, csak az ostrom végéhez közeledve juttattak be a tévészékházba egy kézzel írt papírt. - Annak eldöntése, hogy ez mennyire tarthatott számot közérdeklődésre, a mi szakmai döntésünktől függött. - A dolgot a maga hírértékén kezeltük - fogalmazott Kert Attila. Hozzátette: a tévészékház körülötti eseményeket - amíg technikailag lehetséges volt - közvetítették; később ennek lehetőségét nullára redukálta az a tény, hogy az épületet támadták.

Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek