Lavrov: Oroszország egyelőre nem mondja fel a CFE-t
Oroszország egyelőre nem tervezi felmondani az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról kötött szerződést (CFE) a jövő héten, Bécsben tartandó értekezleten - idézték Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai kijelentését helyi hírügynökségek.
Dátum: 2007-06-06 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:01.009305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette áprilisban, hogy Oroszország felfüggeszti az 1990-es szerződés végrehajtását, mert "nyugati partnerei nem tesznek eleget kötelezettségeiknek". Oroszország kilátásba helyezte, hogy felmondja a szerződést, ha nem születik megoldás, és a múlt hónapban kérte egy rendkívüli konferencia összehívását.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy Oroszország bejelenti-e a bécsi konferencián a szerződés felmondását, Lavrov közölte a hírügynökségi jelentések szerint: "Ezt a kérdést nem vetjük fel. A konferenciát összehívták, hogy ismét megfogalmazhassuk aggodalmainkat". A külügyminiszter szavai szerint Oroszország éppen azért kérte a konferencia összehívását, hogy "ezen a fórumon elmondhassa aggodalmait".
1990-ben írták alá a szerződést, majd 1999-ben módosították oly módon, hogy tükrözze a Szovjetunió felbomlása következtében történt változásokat. Oroszország ratifikálta a módosított szerződést, az Egyesült Államok és több más NATO-tagállam viszont nem: közölték, hogy mindaddig nem teszik ezt meg, amíg Oroszország nem vonja ki csapatait Moldovából és Grúziából. Lavrov szerint ezek a követelések mesterséges feltételek.
Akkor alakult ki vita az európai stabilitás fő elemének számító CFE-szerződés körül, amikor az amerikai rakétapajzs kelet-európai elemeinek tervezett telepítése miatt megnőtt a feszültség Oroszország és az Egyesült Államok között.
MTI- - fidesz.hu