A bizottság az euróárfolyamról
Az Európai Bizottság az egyensúlyi állapot helyreállásaként értékeli az euró árfolyamának az utóbbi hónapokban tapasztalt emelkedését, a napi árfolyammozgásokat azonban továbbra sem kívánja kommentálni - közölte pénteken egy bizottsági illetékes. Pedro Solbes gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős biztos szóvivője szerint az euróárfolyam alakulása az eurócsoport és a pénzügyminiszteri tanács e hét elején tartott ülésén is szóba került. A miniszterek azonban nem folytattak részletesebb vitát róla, csak a napirenden szereplő más témákkal összefüggésben érintették.
Dátum: 2003-01-24 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:39.462402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság álláspontja megegyezik az eurócsoport és a tanács véleményével, amely szerint az euró hosszabb időn át alulértékelt volt, s árfolyamának mozgása csak az utóbbi fél évben kezdett igazodni az eurózóna reálgazdasági adottságaihoz - mondta a szóvivő.
Ettől eltekintve Brüsszelben csak arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az árfolyamok túlzott ingadozása soha nem tesz jót a gazdaságnak, az euró esetében azonban jelenleg nincs szó ilyesmiről. A bizottságnak egyébként nincs álláspontja azzal kapcsolatban, mi lenne az euró "megfelelő" árfolyama.
Az euróárfolyamnak az övezet exportjára és versenyképességére gyakorolt hatásával kapcsolatban az illetékes a bizottság tavalyi negyedik negyedévi gazdasági jelentésére utalt. Eszerint a közös valuta felértékelődésének a költségek szintjén volt bizonyos negatív hatása a zóna versenyképességére, amely azonban az év egészét tekintve még ezzel együtt is a hosszú távra számított átlag fölött maradt.
A szóvivő utalt arra is, hogy mivel az euróövezethez tartozó országok külkereskedelmének 85-90 százaléka az övezeten belül bonyolódik, a gazdasági tevékenységnek ezt a részét eleve nem érinti a közös valuta árfolyamának mozgása.
MTI - fidesz.hu