Nehéz leválasztani a fekete blokktól a békés tüntetőket
"Figyelem: önök elhagyják Németország területét, és foglalt területre lépnek!" - áll egy táblán a Keleti-tenger melletti Reddelich kempingjének bejáratán. Mögötte több ezer G8-ellenes aktivista sátorozik a szeles-szürke német tengerparton. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-06 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:03.141619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy tűnik, a G8-csúcstalálkozó ellentüntetői hosszabb időre rendezkednek be, sátortáborok alakultak ki ugyanis a Rostock környéki tengerpartokon. A most békés tüntetők körül kíváncsi helybéliek és szigorú rendőrjárőrök köröznek.
A táborozók nem tétlenkednek: ülősztrájkot, élőláncot gyakorolnak a ma kezdődő csúcstalálkozó idejére. A tábor gyakorlott szervezői áramgenerátort, lajtos kocsit és megafonokat biztosítottak. A hét végi rostocki események megrázták Németországot, és a tüntetések sokfelől érkező résztvevői azóta a médiafigyelem középpontjába kerültek.
A fotóriporterek kedvenceinek a bohócruhás aktivisták bizonyultak, akik improvizációkkal és erőszakmentes provokációkkal hívták fel magukra a paparazzók és a rohamrendőrök figyelmét. Az erőszakos zavargók kemény magját a fekete blokk alkotta. A fekete ruhákba és maszkokba öltözött, jórészt igen fiatal anarchisták okozták a legtöbb gondot a rendfenntartó erőknek. Ők mintegy hatezren vettek részt a szombati utcai harcokban.
A fekete öltözet divattá vált a tüntetők között, így nehéz dolga lesz a rendőrségnek, ha ruházat alapján akarja szétválasztani az erőszakos és a békés tüntetőket. De kik is a tüntetők? A hecc, a kalandvágy és a vélt vagy valós igazság melletti küzdelem jelszava miatt egyre több fiatal kerül Németországban az elitellenes mozgalmakba.
A Rostock környékén a német médiának nyilatkozó protestálók a társadalmi rendszer igazságtalanságairól, a globalizált kapitalizmus ellentmondásairól és az egyre többször megtapasztalt rendőri brutalitásról beszélnek, amikor a részvétel okairól kérdezik őket. Szerintük a rendőrség felelős a zavargásokért. Ahhoz viszont nem kell a lélektan professzorának lenni, hogy lássuk: a tüntetők egy része az összetűzés vágya miatt ment a rendezvényre. A németek többsége nem akar több utcai harcot látni.
Magyar Hírlap
fidesz.hu