Digitális Magyarország
A Fidelitas azt szeretné, hogy Magyarországon 2006-ra minden második háztartásban és minden iskolában legyen internet, az információs szektor adja a GDP 20 százalékát, illetve valamennyi hivatalos ügyet az interneten lehessen intézni.
Dátum: 2002-02-27 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:58.612655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke beszélt szerdán Budapesten, a szervezet informatikai programtervét ismertetve.- E fő célok megvalósítására a következő négy esztendőben összesen 140 milliárd forintot kívánunk fordítani - jelentette ki a politikus.
Elmondta: a Fidelitas informatikai programterve célul tűzi ki azt, hogy 2006-ig a 14-29 éves korosztálynak az állam biztosítson internet-elérést, digitális aláírást, kedvezményes eszközvásárlási lehetőséget, a központi közigazgatásban az ügyintézés elektronikus formában történjen, valamint hazánk a régióban töltsön be vezető szerepet az információtechnológia terén.
Az alelnök hozzátette: szeretnék elérni a nemzeti digitális emlékezet létrehozását, a biztonságos internet-használatot, valamint a kis- és középvállalatok segítését az informatika eszközeivel. Rogán Antal hangoztatta: céljuk, hogy a különböző korosztályok is aktív részeseivé váljanak az internet használatának, ezért tervezik, hogy nyugdíjas közösségek és klubok is részesei lehessenek a teleház programnak.
Az információs eszközök kezeléséhez szükséges tudás elsajátításáról szólva a Fidelitas alelnöke kifejtette: az oktatásban az egyes szinteken egymásra épülő informatikai képzést szeretnének, a pedagógusképzésben cél az informatika oktatása valamennyi szakon, valamint támogatnák a tananyagokat kiegészítő, hálózaton elérhető oktató és szórakoztató anyagokat.
- A nemzeti kultúra megőrzése az informatika segítségével alapvető célkitűzés - fogalmazott Rogán Antal. Ezt a nemzeti kultúrkincs archiválásával, a közgyűjtemények, levéltárak, könyvtárak elektronikus úton történő hozzáférésével kívánják lehetővé tenni, ezenkívül egy elektronikus, aktualizált törvénytár létrehozását tervezik.
A Fidelitas támogatná a magyar szoftvergyártást, regionális szoftverfejlesztő központ felállítását.
Rogán Antal ismertetése szerint a polgárbarát elektronikus kormányzat mindenki számára előnyös, gyors, rugalmas ügyintézést biztosít a közigazgatásban.
A Fidelitas alelnöke kitért arra, hogy a hazai rendszerek és nyilvántartások kialakításánál figyelembe kell venni az európai uniós előírásokat, ennek megfelelően az elektronikus kormányzat megvalósítása során végbemenő fejlesztéseket, közigazgatási átszervezéseket EU-konformmá kell tenni.