Egy eredményes népszavazás arra kötelezi az országgyűlést, hogy nézzen szembe önmagával
A Fidesz népszavazást kezdeményezett a vizitdíj, a kórházi napidíj és a képzési hozzájárulás vonatkozásában. Az aláírási ívek hitelesítését korábban határozatában megtagadta az OVB. Ezt a határozatot azonban az AB kedden megsemmisítette.
Dátum: 2007-06-06 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:09.094575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balsai István, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság fideszes tagja a Duna Televíziónak elmondta: az OVB a szerdai ülésén hitelesíti az aláíró íveket. A népszavazáson egymillió 200 ezer polgárnak kell részt vennie, hogy az elérje az érvényességi küszöböt.
A felvetésre, miszerint Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese azt mondta, hogy az OVB-t még az Alkotmánybíróság elnöke sem utasíthatja, Balsai István azt válaszolta: "ez nem Halmai Gábor, hanem a magyar demokrácia ügye, előbb-utóbb a bizottságnak be kell látnia, hogy nem állhat szemben milliók ügyével".
"Ha a népszavazás sikeres és eredményes lesz - folytatta Balsai -, akkor a parlamenti többségnek be kell látnia, hogy az országgyűlés ebben az összetételben tovább nem működhet, hiszen ezek olyan kardinális kérdések, amelyek közül négy az egészségügyi ámokfutás, egy pedig a termőföld eladásával kapcsolatos elővásárlási jogot, egy pedig a tandíjat illeti."
A képviselő úgy vélte: "Ezekben a kérdésekben eddig a parlament olyan döntéseket hozott, amelyekkel a választók szembe fognak fordulni. Hozzátette: "Ezt követően a parlamentnek nem lesz legitimitása, fel kell oszlatnia magát, és ki kell írni az új választásokat. Egy eredményes népszavazás arra kötelezi az országgyűlést, hogy nézzen szembe önmagával."
dunatv.hu, lanchidradio.hu - fidesz.hu